Sport

Hosszú brutálisat úszott, de ez sem volt elég az összetett győzelemhez

Hosszú Katinka nyerte a 200 méter vegyes döntőjét szombaton az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövidpályás állomásának harmadik, befejező napján. Ezzel együtt a háromszoros olimpiai bajnok maradt a második helyen a vk összetett pontversenyében a címét megvédő svéd Sarah Sjöström mögött.

A FINA honlapja szerint Hosszú 2:04.79 perccel, idei legjobbját megközelítő eredménnyel győzött a vegyes szám fináléjában; ez volt az 500. döntője a világkupa történetében.

A magyar versenyző korábban még a 200 m hát döntőjében volt érdekelt, ott 2:03.43 perccel a harmadik helyen végzett. A férfiaknál Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen ugyancsak harmadikként ért célba 4:04.21 perces idővel.

A szingapúri viadal csütörtöki nyitónapján Hosszú 200 m pillangón győzött, míg 100 m vegyesen második lett, pénteken pedig egy aranyéremmel gazdagodott: ekkor 400 m vegyesen diadalmaskodott.

Sarah Sjöström Szingapúrban öt számban tudott nyerni, és végül, a világcsúcsainak is köszönhetően, biztosan védte meg összetett elsőségét. Ezt megelőzően Hosszú Katinka nyert zsinórban öt éven át.

Az idei világkupa-széria első szakaszát nagymedencében, Kazanyban, majd Dohában rendezték, a második etap rövid pályán Eindhovenben kezdődött és Budapesten zárult. A harmadik, zárószakaszt – ugyancsak 25 méteres medencében – három ázsiai helyszínen, Pekingben, Tokióban és Szingapúrban bonyolították le.

Nyitókép: Cai fuliang / Imaginechina 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik