Sport

Cseh Lászlóval az élen nagyon berágtak az úszók

Nemhogy nincs vége a háborúnak, de eztán kezdődik igazán! Kétszeres egyéni világbajnokunk, de a brit mellúszókirály, Adam Peaty is beszólt a FINA-nak.

Vége az úszóháborúnak, célt ért a FINA fenyegetőzése – írtuk csütörtökön, de koránt sem biztos: azzal, hogy a Nemzetközi Úszó Szövetség nyomására, fenyegetőzésére a szervezők lemondták a december 20-21-én Torinóba tervezett Energy for Swim 2018 elnevezésű pénzdíjas viadalt, végleg elásták a csatabárdot a felek.

Ezt látszik megerősíteni, hogy a világ legjobb úszói kiakadtak. Magyar részről Hosszú Katinka, Verrasztó Dávid és Cseh László kapott meghívást a FINA szerint alternatív világkupa-sorozatnak tartott versenyre. Utóbbi a Borsban úgy fogalmazott:

Csak annyit tudok erre mondani, köszönöm a FINA-nak. Megoldás helyett ismét csak büntetni akart, és egy jó kezdeményezés útjába állt. Nem értem, milyen kapcsolatban vagyunk pontosan a nemzetközi szövetséggel azonkívül, hogy megszervez egy-egy világversenyt. Fordítva ülnek a lovon, nem mi vagyunk a FINA-ért, hanem ők vannak értünk.

Hasonló véleményen van a világ jelenlegi legjobb mellúszója, Adam Peaty is. A 23 éves brit sztár twitterüzenetben szólt be a nemzetközi szövetségnek.

Rió 100 méteres olimpiai bajnoka úgy fogalmazott: mérhetetlenül csalódott, hogy a versenyt sportpolitikai okok miatt lefújták.

Nekünk úszóknak, akik hazájukat képviselik, és szenvedélyünk ez a sport, fel kell tennünk a kérdést, miért? A FINA-döntések a sportolók érdekeit kell szolgálják, ez a mi és a sportágunk érdeke is. Ez rossz döntés, ami épphogy összekovácsol minket, és nem megtör minket

– írta az ötszörös világbajnok.

Érdekes módon a FINA-val az elmúlt években többször is magányosan csatázó Hosszú Katinka eddig még nem szólalt meg ebben az ügyben, holott megszokhattuk, van véleménye.

Ha az úszók összefognak, egységbe tömörülnek, a háborúnak nemhogy nincs vége, de eztán kezdődik igazán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik