Sport lineup

Egyetlen játékos is képes tönkretenni egy bajnokesélyes csapatot

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2018. 11. 13. 18:57

Carmelo Anthony majdnem akkora sztárként érkezett az NBA-be, mint LeBron James, de közel sem futott be olyan sikeres karriert. Most állítólag a Houston Rockets válna meg tőle a lehető leghamarabb.
Korábban a témában:

Egy igazán komoly kihívója volt az NBA előző szezonjában a Golden State Warriorsnak, a Houston Rockets, amellyel az oaklandiek nyugati konferenciadöntőt játszottak és a lehető legszorosabb csatában, hét meccsen harcolták csak ki a továbbjutást – hogy aztán a fináléban söpréssel üssék ki az akkor még LeBron Jamesszel felálló Cleveland Cavalierst. A Houstonnak csak egy kis csiszolásra volt szüksége, hogy még jobb legyen, a vezetőség ugyanakkor olyan lépést tett, ami első és második ránézésre is rossz ötletnek tűnt:

leigazolta Carmelo Anthonyt.

Nem lehet csak egy ember nyakába varrni egy csapat sikertelenségét, főleg, ha a kirakósnak olyan fontos darabjai távoztak, mint Trevor Ariza és Luc Mbah a Moute. Az viszont látványos, hogy Anthony játéka rossz hatással van a Rocketsre. A szezont borzalmasan kezdték, a hírek szerint a franchise vezetői nem is bírták tovább nézni a mélyrepülést és leültek a játékossal, hogy elmondják neki: nincs jövője a csapatnál. Ezt később cáfolták, mindenesetre a Rockets nélküle (betegség miatt nem játszott) győzte le az Indiana Pacerst hétfőn hajnalban.

Carmelo Anthony karrierje mindenesetre elég rossz irányba tart. Ő is üstökösként érkezett a ligába a legendás 2003-as drafton, abban az évben volt 1/1-es James, és akkor jött az NBA-be Dwyane Wade és Chris Bosh is. Az akkor friss egyetemi bajnok, az NCAA Final Fourjának koronázott királya a harmadik helyen kelt el (Darko Milicic volt a második választás James mögött, azóta se érti senki a Detroit Pistonst), a Denver Nuggets szerezte meg a játékjogát.

Anthony 25 legszebb zsákolása az NBA-ben:

A ponterős kiscsatár vissza is helyezte a kosárlabdatérképre Coloradót, vele hosszú évek után ismét stabil playoff-csapat lett a Nuggetsből. A csúcs egyértelműen a 2008-09-es szezon volt, amikor nyugati döntőt játszott a Denver, a később bajnok Lakers állította meg őket. Hiába a sikerek, 2010-ben már azt pletykálták, hogy Anthony cserét kért, nem akar Denverben maradni. Mindez sokáig csak szóbeszéd maradt, 2011 februárjában ugyanakkor tényleg otthagyta a csapatot, a New York Knicksbe cserélték.

Nem véletlen a választás sem, felesége, LaLa Vazquez komoly színésznői karrierről álmodott, aminek berúgásához New York tökéletes város.

A Knicks évtizedek óta egy vergődő franchise. Ott az óriási piac, a Madison Square Garden, a sztárok a lelátón, a csapat ugyanakkor nem tud komoly tényező lenni. Carmelo Anthony bevállalta, hogy ő legyen New York megmentője, és azt tényleg elérte, hogy a Knicks legalább a rájátszásba bejutott, 2013-ban még pontkirály is volt. De igazán sosem lehetett őket komolyan venni és ne feledjük, a keleti konferencia ekkoriban elég gyenge volt, nyugaton aligha számolhattak volna a playoff-fal.

A projekt aztán szép lassan kifulladt, Anthony is már csak egy kiscsapatban villogó sztár volt. Az egyre mélyebbre süllyedő New Yorkot is elhagyta, az előző szezont az Oklahoma City Thundernél töltötte, de túl sokat nem tudott segíteni a csapaton. Cserével került a Hawksba, amely éppen újjáépül, úgyhogy kivásárolták: úgy is fizetik Anthony 25,5 millió dolláros fizetését a szezonra, hogy csak pár napig volt az Atlanta játékosa még a szezon előtt, egy másodpercet nem játszott náluk. A mezét is úgy küldték utána – vélhetően poénból.

Ezután jött képbe a Rockets amely szinte tökéletes választásnak tűnt: két jó barát, James Harden és Chris Paul a húzóember, bajnokesélyesként várták a szezont, és a csapatnak is kifejezetten jól jött, hogy aprópénzért (évi 2,4 millióért) meg tudott szerezni egy újabb sztárt.

Ám a rózsaszín ködben csak arra nem gondoltak, hogy Anthony tényleg nem illik a Rocketsbe. Mégha olcsón is próbálták ki.

Most 34 éves, de már évek óta látni lehet, hogy a játék, amit ő képvisel kikopott a ligából. Anthony egy klasszikus pontszerző, ő akkor érzi jól magát, ha egy az egyben áll szemben a védőjével, kicsit pumpálja a lasztit, cselezget, majd – már nem is olyan váratlanul – felteszi a dobást és talál. Ám mivel nem olyan stabil triplázó (a karrierátlaga nem éri el a 35 százalékot), a mai NBA-edzők rémálmát, a két pontot érő középtávolikat dobálja, egyre rosszabb hatékonysággal.

Mivel nem igazán tudott/akart változtatni a játékán, így leginkább egy padról érkező scorerként lehetne kifejezetten hasznos, akkor élhetné ki magát igazán, amikor a cseresor ellen kellene minél több pontot felpakolni a táblára. Ilyen játékos például Lou Williams vagy Jamal Crawford is, a számaik olykor túlzóan szépek, de sokszor ezt a teljesítményt díjazzák az NBA-ben a legjobb hatodik embernek járó díjjal. Carmelo Anthony viszont stabil kezdőként tekint magára, csak mosolyog az olyan kérdéseken, hogy mit szólna ahhoz, ha a padról kéne jönnie. Bár Houstonban ez némiképp változott, mert többnyire csereként állt be, de gyakorlatilag egy kezdőjátékos perceit kapta meg, közel 30 percet átlagolt mérkőzésenként.

Fotó: Edward A. Ornelas/Getty Images

Az eredmény pedig pontosan az lett, amit előre lehetett látni: Anthony belassítja, megfojtja a Houston játékát. Persze az nem az ő hibája, hogy Chris Paul például pocsékul dob eddig önmagához képest, ugyanakkor abban igen is kulcsszerepe van, hogy a Houston elveszítette azt a lendületet, a tempóját, ami jellemezte. Mert eddig átrohanták és átdobálták az ellenfelet, triplaesővel temették be a riválisokat. Ez a játék két dologra épül:

  • jó védekezés,
  • és biztos triplázás.

Ezek pont Carmelo Anthony hiányosságai. Védekezésben átjátsszák, támadásban eldugja a labdát, a többiek pedig csak nézik, hogy mi lesz. Kevesebbet is van a labda összességében a csapatnál, mint eddig, Mike D’Antoni vezetőedző pedig ezt nem annyira szereti.

Ebben a videóban elég alaposan körbejárják, miért is árt Anthony játéka a Houstonnak (angolosok előnyben):

Hiába cáfolták, hogy megválnának tőle, ha belegondolunk teljesen indokolt lépés lenne a Rocketstől, pont időben. A szezon elején járunk, a Houston mérlege 5-7, nincsenek még annyira lemaradva a többiek mögött. Lehet, hogy Anthony játékát idővel át lehet formálni, hogy profitáljon belőle a csapat, de amilyen nagy a harc nyugaton, lehet azzal el is kaszálná a saját szezonját a Houston Rockets.

Az mindenesetre szomorú lenne, ha az NBA örökös pontlistáján jelenleg a 19. helyen álló, minden bizonnyal a Hall of Fame-be is bekerülő Carmelo Anthony közröhej tárgyaként hagyná ott az NBA-t. Ott tartunk, hogy kevés szurkoló van, aki szívesen látná a csapatában, mert egyre többen szembesülnek a korlátaival.

Azzal, amit talán csak Anthony nem lát.

Ha minden így marad, akkor csak egy jó pontszerzőről beszélhetünk, aki ugyan kicsit jobbá tette a csapatait, de igazán eredményessé sosem. Aki Jamesszel, Wade-del és Bosh-sal szemben sosem volt bajnok, mi több, még csak igazán komoly esélye sem volt a gyűrűre.

Nyitókép: Matteo Marchi/Getty Images

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.