Sport

A magyar hokiválogatott úgy megverte az olaszokat, hogy a fal adta a másikat

Az olaszok a dél-koreaiak ellen nyertek 5-2-re a szerdai nyitónapon, majd pénteken délután 3-2-re alulmaradtak a kazahokkal szemben. A magyarok szerdán 3-1-re kikaptak a később tornagyőztes kazahoktól, péntek este pedig jéghiba miatt nem tudták lejátszani mérkőzésüket az ázsiaiakkal.

A magyar szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint az elmaradt találkozó után újratöltötték és folyékony nitrogénnel lehűtötték a hibás területet a csarnokban, majd az egész éjszakás fagyasztást követően szombat délelőtt a MAC Újbuda felnőtt csapata tartott rövid edzést a jégen. Mivel a tapasztalatok alapján nem volt gond a felülettel, így alkalmassá vált a magyar-olasz összecsapás megrendezésére.

A hazai csapat három perc elteltével emberhátrányba került a most debütáló Szabó Pál Krisztián kiállítása miatt, de kivédekezte a két percet, majd Sarauer Andrew szerzett vezetést közelről Nagy Gergő és a 29. születésnapját szombaton ünnepelő Kóger Dániel átadásai nyomán. Magosi Bálint kiállítása alatt újra beszorultak a magyarok, de később mégis az olaszoknál rezdült a háló: Szabó Dániel kapu mellé tartó lövésébe ért bele az olasz kapus, a korong a lepkés kesztyűn irányt változtatva pörgött mögéje. Gyorsan szépítettek az A csoportos olaszok: kapu előtti kavarodásban csorgott át a pakk a gólvonalon.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese kezdte aktívabban a középső húsz percet, és Galló Vilmos határozottsága újabb találatot eredményezett: saját lövései után gyűjtötte be a korongot, majd a kapu mögül betörve tálalt Hári János elé, aki közelről nem hibázott. Az első hazai emberfórban is nagy nyomás alatt maradt az olasz kapu, és egyenlő létszámnál sem maradtak el a magyar rohamok: az alapvonal mögött helyezkedő Sarauer passzolt jól, Nagy Gergő pedig erőteljes lövéssel zúdította a korongot a kapuva. A csapat pedig igyekezett teljesíteni a közönség kérését, sorra érkeztek a lövések az olasz kapura, ám a harmadban már nem született több gól.

A záró harmad két kihasználatlan magyar emberelőnnyel indult, egyenlő létszámnál viszont újra villant a hazai együttes: Pozsgai Tamás talál be. Másfél perc múlva újra örülhetett a Tüskecsarnok közönsége, a csapatkapitány Vas János volt eredményes. Bár az olaszok néhány kísérletet tettek a közelebb zárkózásra, ezek sem öt az öt ellen, sem Terbócs kiállítása alatt nem vezettek eredményre. Három perccel a dudaszó előtt viszont Hári újra villant, megkoronázva ezzel a magabiztos játékot mutató magyar válogatott teljesítményét. A hazai csapat győzelmét ezen az estén nem fenyegette veszély, így másodikként zárta a Négy Nemzet tornát.

Az esemény másik két résztvevője, a dél-koreai és a kazah válogatott ellenfele lesz a magyar csapatnak az április 29. és május 5. között Asztanában sorra kerülő divízió I/A vb-n, melyen részt vesz még a szlovén, a fehérorosz és a litván csapat. Az első két helyezett szerepelhet majd a 2020-as svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

Eredmény:

Magyarország-Olaszország 7-1 (2-1, 2-0, 3-0)
a magyar gólszerzők: Sarauer (7.), Szabó D. (16.), Hári (26., 58.), Nagy G. (31.), Pozsgai (47.), Vas J. (49.)

A torna végeredménye: 1. Kazahsztán 9 pont/3 mérkőzés, 2. Magyarország 3/2, 3. Olaszország 3/3, 4. Koreai Köztársaság 0/2

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik