Nem akar összejönni az első győzelem a Los Angeles Lakersnek a szezonban. A nyáron jelentős átalakulásan átesett csapat, amely az idénynek már LeBron Jamesszel vágott neki kedd hajnalban a San Antonio Spursszel játszott és az első győzelmére hajtott.
A texasiak az első negyedben 40-26-ra elléptek és ugyan kicsit közelebb férkőzött a Lakers, a San Antonio megnyugtató előnyben volt sokáig. A harmadik játékrész végére csinált igazán szoros összecsapást a meccsből a Los Angeles, és bár a rendes játékidő utolsó percének még nyolcpontos hátrányban vágtak neki a hazaiak, sikerült feljönni egy kosárnyira, majd James egy távoli triplával hosszabbításra mentette a mérkőzést.
A ráadásban úgy tűnt, hogy megnyeri szezonbeli első meccsét a Lakers, James azonban a hajrában kihagyott két büntetőt, a túloldalon Patty Mills pedig bedobta a meccsgyőztes kosarat. James is megpróbálkozott ezzel, mert volt még egy támadása a Los Angelesnek, de nem talált, úgyhogy egyelőre 0-3 a csapat mérlege.
A 142 pont egyébként csúcs, ennyit még sosem dobott egyetlen csapat sem, amelyiknek LeBron James a tagja volt. Ő ehhez 32 ponttal, 14 assziszttal és 8 lepattanóval, azaz majdnem tripla-duplával járult hozzá. Érdekesség, hogy a túloldalon DeMar Derozan ugyanezeket a számokat hozta össze.
Nyitókép: Harry How / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP