Sport

Csoknyaival hosszú távon tervez a kéziszövetség

Nem tervez gyökeres változtatásokat a korábbi időszakhoz képest Csoknyai István, a magyar férfi kézilabda-válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya, aki szerdán a Szlovákia elleni, érdi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen debütál a kispadon. A szakember elmondta, szövetség hosszú távon számol vele és Szathmári János kapusedzővel.

Zajlanak a tárgyalások a menedzserem és a szövetség között a részletekről, többek között a stáb összeállításáról is, de lehet, hogy a megállapodásra már a szerdai mérkőzés előtt pont kerül

– fogalmazott az MTI-nek Csoknyai, aki hozzátette: ezt a keretet ugyan még nem ő állította össze, mert a nevezést még a kinevezése előtt le kellett adni, de megfelelőnek tartja arra, hogy mindkét eheti mérkőzését megnyerje a magyar válogatott, amely szombaton Olaszország vendége lesz Padovában.

Csoknyai kiemelte: nem tervez gyökeres változtatásokat a Ljubomir Vranjes-érához képest, mert nem szeretné összezavarni a játékosokat.

„Kicsit fáradtan érkeztek a fiúk, mivel vasárnap még játszottak. A szerdai mérkőzésig összesen három edzésünk van, ezért a taktikai elemek gyakorlása mellett az is cél, hogy megfelelően frissítsük őket” – jelentette ki a szövetségi kapitány.

Mivel kevés az idő a szlovákok elleni összecsapásig, ezért Csoknyai azt tartja a legfontosabbnak, hogy a kerettagok magukkal hozzák azt a jó formát és megfelelő motivációt, amely a klubjuknál jellemezte őket, valamint a működő páros kapcsolatokat a válogatottnál is jól tudják majd alkalmazni.

A szövetségi kapitány korábban 2009-től egyszer már dolgozott a magyar férfi válogatott stábjában, most annyiban tartja másnak a helyzetét, hogy úgy érzi, rutinosabb, tapasztaltabb edző lett, mert azóta a mesteredzői kurzust is elvégezte.

Egri Viktor: a kéziszövetség teszetoszasága a tokiói részvételbe is kerülhet
Állandó szerzőnk szerint a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége férfi fronton egy ideje saját magát kergeti a nagy kerek tárgyalóasztal körül.

Mikler Roland, a Telekom Veszprém kapusa azt emelte ki, hogy a válogatottnál most is jó a hangulat, inkább az okoz nehézséget, hogy kevés az idejük a felkészülésre. Márpedig a szlovénok ellen júniusban sikeresen megvívott világbajnoki selejtezők óta most találkoztak először a kerettagok.

A szlovákokról keveset tudunk, mert csak a januári mérkőzéseiket tudtuk videón megnézni, és valószínűleg nem ugyanazzal a kerettel fognak ideérkezni. Talán kedden már okosabbak leszünk

– fogalmazott a kapus, aki szerint az olaszok ellen már könnyebb dolguk lesz, mert úgy lépnek majd pályára, hogy a szerdai mérkőzésük felvételét már látni fogják.

Balogh Zsolt, a MOL-Pick Szeged játékosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovákoknak ugyan nincsenek világverő játékosaik, de agresszív kézilabdát játszanak és több csapattaguk klubszinten komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Hozzátette: nemcsak a négy pont megszerzése a fontos, hanem az is, hogy megfelelően összeszokjanak a válogatott tagjai.

A szintén szegedi Bánhidi Bence szerint neki kell ugrani szlovákoknak és ellenük mindenképpen be kell húzniuk a győzelmet.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik