Sport

Kezdődik a budapesti birkózó-vb, belehúztak a magyarok

A budapesti birkózó-világbajnokságon a versenyek szombaton kezdődnek, a nyitónapon érdekelt szabadfogásúak számára viszont már pénteken fontos eseményre került sor, mivel megtartották kategóriáik sorsolását, amely magyar szempontból felemás eredményt hozott. A szombati nap két hazai húzóneve közül Veréb István kedvezőnek mondható ágat kapott, a nehézsúlyú Ligeti Dániel viszont szinte a lehető legnehezebbet.

A szakág első számú hazai éremesélyese, a világ és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb (86 kg) a svájci Stefan Reichmuth-tal kezd a selejtezőben, majd a nyolcaddöntőben a litván-libanoni meccs győztese következik a számára. Az első mérkőzés még Ligeti (125 kg) számára sem jelenthet nagy gondot, a papírforma ugyanis az ő sikerét ígéri az argentin Catriel Muriel ellen, a folytatásban viszont a grúzok olimpiai bronzérmese, a vb-címvédő Geno Petriasvili vár rá.

A másik két magyar közül Molnár József (61 kg) a szenegáli Adama Diatta ellen mutatkozik majd be, míg Gulyás Zsombor (74 kg) a kínai színekben versenyző Adanabaszier Adanabaszier ellen kezd.

Veréb István ága nem rossz, jó lenne, ha ezt ki tudná használni. Ligeti Danié viszont sajnos a lehető legerősebb

– értékelt röviden Gulyás István szövetségi kapitány az MTI-nek, hozzátéve, hogy Molnárnak is nagyon nehéz dolga lesz, mert második meccsén az idei Eb-győztes grúzzal kell majd megküzdeni. Fiára, Gulyás Zsomborra már a kínai rivális ellen is nagy csata vár, de képes lehet a sikerre.

Szombaton négy kategória, a 61, a 74, a 86 és a 125 kilogrammosok küzdelmeit rendezik meg az elődöntőkkel bezárólag. A selejtezők 10.30-kor kezdődnek, míg az elődöntőket 16.45-től rendezik a Papp László Sportarénában, a versenyzőknek viszont a reggeli programot megelőzően kell megjelenniük a mérlegelésen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik