Sport

Már csak pár hónapig csodálhatjuk minden idők egyik legjobb sízőjét

A szezon végén visszavonul Lindsey Vonn, minden idők egyik legsikeresebb női alpesi sízője.

A 33 éves amerikai sztár egy New York-i rendezvényen jelentette be döntését, ami mellett akkor is kitart majd, ha nem sikerül megdöntenie Ingemar Stenmark rekordját, aki 86 világkupa-futamot nyert meg pályafutása során, néggyel többet mint Vonn.

“Ez lesz az utolsó idényem, aztán biztosan visszavonulok. Fantasztikus lenne túlszárnyalni a csúcsot, de ha nem sikerül, akkor is én maradok a legsikeresebb női síző, és azt gondolom, erre igazán büszke lehetek.”

Vonn februárban, a phjongcshangi téli olimpiát követően még úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen meg akarja dönteni a svéd legenda abszolút rekordját, és addig ott lesz a versenyeken, amíg ez sikerül.

Az amerikai síző pályafutása során rengeteg sérüléssel bajlódott, 2007-ben elszakadt a térdszalagja, és a 2014-es szocsi játékokat is sérülés miatt kellett kihagynia. A világkupákon ennek ellenére mindig nagyszerűen teljesített. Az olimpiákon és világbajnokságokon szerényebb az eredménysora, igaz,

az olimpiákon így is egy arany- és két bronzérmet nyert, míg vb-ken két aranyat, három ezüstöt és két bronzot.

Utolsó szezonját november végén Lake Louise-ben kezdi majd meg Vonn, aki az idei olimpián lesiklásban elért harmadik helyével minden idők legidősebb női olimpiai dobogósa lett. Visszavonulását követően Vonn 2015-ben alapított alapítványára fog koncentrálni, mely oktatással foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik