Sport

Hosszú lehet a budapesti úszó-vk sztahanovja

Petrov Árpád szerint megvan az összhang közte és tanítványa, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka között, akinek felkészítését nyár közepe óta irányítja.

“Nagyon elégedett vagyok, főleg a legutóbbi verseny tükrében. Nagyon jó az összhang, az edzéseken mindig megtaláljuk azt a módszert, amellyel túl tudunk jutni a holtpontokon, és őszintén meg tudunk beszélni mindent”

– mondta az M1 aktuális csatornán a Duna Aréna partján nyilatkozó 35 éves szakvezető.

Hozzátette: az első két hónapos munkának a próbája volt a múlt hétvégi eindhoveni rövidpályás világkupa, melyen már komoly ellenfelekkel találkozott Hosszú.

Kiemelte, a nyitónapon 200 méter pillangón, majd a zárón a 200 méter vegyesen is olyan időt úszott tanítványa, amivel mindketten elégedettek voltak.

A szakember elmondta, Hosszú várhatóan napi két-három számot vállal majd a Duna Arénában csütörtöktől szombatig sorra kerülő rövidpályás világkupa-viadalon, ahol a 29 éves sztár minden bizonnyal begyűjti majd 400. vk-érmét is.

A Duna Aréna hírlevelében már azt írják, Hosszú tíz számra nevezett a hazai vk-ra, köztük mindhárom távra vegyesen (100, 200, 400 m) és pillangón (50, 100, 200 m), de az is előfordulhat, hogy időközben lead majd egy-két számot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik