Sport

Méghogy nem mozog a magyar? 400 ezer diák sportolt egyszerre

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amely hazánkban idén ezerkétszáz iskolát és négyszázezer gyereket mozgatott meg. Az Európai Diáksport Napja magyar kezdeményezésnek indult, majd nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.

Idén 30 európai ország csatlakozott a kezdeményezéshez, amellyel 2,5 millióra emelkedett a résztvevők száma. Az esemény immáron Európából is kimozdult, mivel Chile, Hongkong és Makaó is beszállt. 

Az MDSZ célkitűzése a 2018/2019-es tanévben az volt, hogy Magyarországon legalább 1000 iskola regisztráljon az eseményre, és a csúcsdöntés sikerült is.

Magyarországon idén három kiemelt helyszíne volt az Európai Diáksport Napjának: Szeged, Mezőtúr és Budapest. Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó a szegedi eseményre látogatott el, míg a budapesti iskolások Béres Alexandra fitneszvilágbajnokkal melegíthettek be a sportprogramok előtt. A mezőtúri gyerekek az MDSZ NETFIT kampányából már jól ismert két vloggerrel, Nagy Dániellel és Kovács Ramónával futották le a 2018 métert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik