Sport

Cselgáncs-vb: Tóth Krisztián már a legjobb négy között

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián négy mérkőzését is nyert hétfőn, ezzel bejutott az elődöntőbe az olimpiai kvalifikációs bakui cselgáncs-világbajnokságon.

A 2014-ben vb-ezüstérmes Tóthra a kazah Iszlam Bozbajev és az azeri Mammadali Mehdiyev után Rafal Kozlowski várt a 16 között. Első találkozójukon a 23 éves Kozlowski semmit sem tudott kezdeni a Pénzügyőr sportolójával, kétszer intették, és a hosszabbításra szemlátomást teljesen elkészült az erejével. A ráadás 43 másodpercig tartott, amikor Tóth a földhöz teremtette ellenfelét, ám a bíró ekkor még nem ítélt semmit. A zsűri videóról visszanézte az esetet, mire a mérkőzésvezető vazaarit jelzett a magyar versenyző javára.

A tavalyi, budapesti vb-n ötödik magyarra a negyeddöntőben a német Eduard Trippel várt. A magyar dzsúdós nem pihenhetett sokat, mivel alig tíz perc elteltével máris újból tatamira szólították Trippel ellen, akitől kikapott eddigi két meccsükön. A bakui negyeddöntő heroikus küzdelmet hozott, Tóthon negyedik riválisa sem tudott akciót végrehajtani, a 21 éves Trippelt kétszer intette a bíró.

A magyar válldobással és kiemeléssel, míg ellenfele belső horoggal és földharccal próbálkozott. A kiegyenlített csata a hosszabbításban is folytatódott. Teltek a percek, mindketten egyre fáradtabban mozogtak, mígnem Tóth 3 perc 43 másodpercnél beugrott sokadik támasztott válldobására, melyből mindketten továbbgurultak. A bizonytalankodó bíró vazaarit, majd videózást jelzett. A zsűri javaslatára végül kiosztotta Trippel harmadik figyelmeztetését, ami már leléptetést jelentett.

A nap másik magyar versenyzőinek már nem sikerült ilyen jól a vébé, 70 kilóban Gercsák Szabina és Lőrinc Renáta egy vereséggel búcsúzott. Magyar idő szerint 14 órakor kezdődő délutáni programban Tóth a spanyol Nikoloz Sheradazishvilivel meccsel a döntőért, akit mind a négy eddigi meccsükön legyőzött.

Nyitókép: Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik