Sport

Megszorongatta az olaszokat a magyar kosárlabdacsapat

A magyar férfi kosárlabda-válogatott hat ponttal kikapott Olaszországtól hétfőn Debrecenben, a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszának második fordulójában. Mivel az első fordulóban 74-59-re legyőzte a magyar csapat Hollandiát, így egy győzelem és egy vereség a csapat mérlege.

A “nagyválogatott” a vb-selejtező elején hozta a papírformát abból a szempontból, hogy próbálta felvenni a rendkívül mozgékony olaszok ritmusát. A Fenerbahcét erősítő Luigi Datome vezette vendégcsapat hat ponttal hozta a nyitónegyedet és öttel a másodikat, így a nagyszünetre már 39-28-ra elhúzott. Hazai részről csak Vojvoda Dávid és a nyáron Spanyolországba szerződött Perl Zoltán emelkedett ki társai közül.

Térfélcsere után a magyarok rákapcsoltak és fantasztikus védekezéssel, ötletes támadásokkal 23 pontot szórtak a harmadik negyedben. Annyira jól ment a mieinknek, hogy az utolsó 20 másodpercéig még vezettek is (52-51). A zárószakaszt egy 12-4-es sorozattal kezdték a “hosszabb” kispaddal rendelkező olaszok, így csakhamar kilenc pontra megléptek. Az utolsó perc 59-64-ről indult, Benke Szilárd faragott a hátrányon, de minden erőfeszítés ellenére csak három pontra sikerült csökkenteni a különbséget, sőt a végén hat ponttal nyertek az olaszok.

A litvánokkal, lengylekkel, horvátokkal, olaszokkal és hollandokkala J jelű hatosban szerepel a magyar csapat. A csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a jövő szeptemberi, kínai világbajnokságra. A válogatott november végén Horvátországban folytatja a selejtezősorozatot. Az első mérkőzésen

Végeredmény – Kosárlabda, világbajnoki selejtező, J csoport, 2. forduló:

Magyarország-Olaszország 63-69 (14-20, 14-19, 23-13, 12-17)

A magyar válogatott további menetrendje a vb-selejtezőkön:
2018. november 29., csütörtök: Horvátország-Magyarország
2018. december 2., vasárnap: Magyarország-Hollandia
2019. február 22., péntek: Olaszország-Magyarország
2019. február 25., hétfő: Magyarország-Horvátország

Nyitókép: Czeglédi Zsolt/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik