Sport

Őrületesen jó kezdés a kajak-kenu vb-n

A magyarok három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek a portugáliai Prado Vila Verdében zajló maratoni kajak-kenu világbajnokság első, csütörtöki versenynapján, amikor az ifjúsági és az U23-as korosztály képviselői szálltak vízre.

A verseny honlapja szerint az U23-asok között Czéllai-Vörös Zsófia nyert kajak egyesben (22,6 km), a második helyet pedig Katona Lili szerezte meg. Ebben a korosztályban tavaly is egy magyar, Mihalik Sára nyerte a szám világbajnoki címét. Czéllai-Vörös vasárnap – Csay Renátával párosban – a felnőttek között is rajthoz áll.

Az ifjúságiaknál kajak egyesben (22,6 km) a férfiaknál Petró Vince harmadik, a nőknél Csikós Zsóka – címét megvédve – első, Fekete Dorina pedig második lett (19 km). Férfi kenuban (19 km) Hodován Dávid aranyérmet nyert.

Pénteken ugyancsak az ifjúsági és az U23-as korosztály futamait rendezik a portugáliai világbajnokságon.

A maratoni versenyek 1956-ban kerültek le az olimpia műsoráról, a szakág önálló világbajnokságát 1988 óta rendezik meg. A hosszú távú pályákat nem előre rögzített szabványok szerint készítik elő. Az evezést futó szakaszok váltják, mert a versenyzőknek készen kell állniuk, hogy különböző akadályok esetén hajójukat és lapátjukat átvigyék két vízi út között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik