Sport

Világbajnok kajakosunk triplázott az országos bajnokságon

Medveczky Erika három aranyérmet szerzett csütörtökön a szolnoki kajak-kenu országos bajnokságon, az 500 méteres és a 200 méteres mixed döntőkben. A Budapesti Honvéd kajakosa a második versenynapon fél kilométeren párosban és négyesben, valamint 200-on az új számban, a vegyes versenyben is első lett. Utóbbiban klubtársa, a múlt heti, portugáliai világbajnokságon hozzá hasonlóan aranyérmes Balaska Márk volt a párja.

Medveczky így már négy elsőségénél jár Szolnokon, miután a szerdai nyitónapon is szerzett egy bajnoki címet. Ugyancsak négyszeres győztes aktuális párostársa, a paksi Pupp Noémi, aki az eddigi mindkét versenynapon kétszer nyert.

A nőknél K-1 500 méteren Kárász Anna, C-1 500-on pedig Balla Virág diadalmaskodott, míg a kenupárosok versenye Takács Kincső és Nagy Bianka sikerét hozta.

A férfi kajakosoknál egyesben és párosban is szegedi győztest avattak Kuli István, illetve a Nádas Bence, Birkás Balázs duó személyében, és a kenu egyesek versenyét is szegedi sportoló nyerte, mégpedig a csütörtökön két aranyat begyűjtő Bodonyi András.

A pénteki zárónapon a 200-as és az 5000 méteres döntőket rendezik az ob-n.

Eredmények – ob, 2. nap, 500 m

férfiak:

K-1:
1. Kuli István (NKM Szeged) 1:42.826 p
2. Gál Péter István (Szolnok KKK) 1:43.137
3. Noé Zsombor (Dunafüred) 1:43.276

K-2:
1. Nádas Bence, Birkás Balázs (NKM Szeged) 1:29.107 p
2. Ilyés Róbert, Noé Bálint (BHSE) 1:29.585
3. Kugler Attila, Bogár Gábor (Szolnok KKK) 1:30.113

K-4:
1. Tótka Sándor, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel (UTE) 1:20.791 p
2. Molnár Péter, Balaska Márk, Koleszár Mátyás, Németh Viktor (BHSE) 1:21.080
3. Kugler Attila, Bogár Gábor, Gál Péter, Noé Zsombor (Szolnok KKK, Dunafüred) 1:21.280

C-1:
1. Bodonyi András (NKM Szeged) 1:48.516 p
2. Kiss Balázs (Dunaferr) 1:49.110
3. Fekete Ádám (UTE) 1:49.605

C-2:
1. Sáfrán Mátyás, Mike Róbert (KSI SE) 1:43.844 p
2. Kiss Tamás, Zupkó Balázs Péter (Csepeli KKE) 1:44.316
3. Kiss Balázs, Slihoczki Ádám (Dunaferr) 1:44.649

C-4:
1. Kiss Tamás, Dóczé Ádám, Jakus Zoltán, Zupkó Balázs Péter (Csepeli KKE) 1:37.400 p
2. Viola Viktor, Sáling Áron, Takács Mihály, Horváth Ákos (DKSC, Graboplast Győr) 1:38.911
3. Kiss Balázs, Kovács Máté András, Slihoczki Ádám, Horváth Benedek (Dunaferr, Rácalmás) 1:38.955

nők:

K-1:
1. Kárász Anna (NKM Szeged) 1:56.040 p
2. Bodonyi Dóra (Szolnok KKK) 1:56.940
3. Pupp Noémi (ASE) 1:58.079

K-2:
1. Medveczky Erika, Pupp Noémi (BHSE, ASE) 1:40.741 p
2. Bodonyi Dóra, Gazsó Alida Dóra (Szolnok KKK, KSI SE) 1:40.963
3. Bara Alexandra, Szendy Lilla Katalin (KSI SE) 1:49.991

K-4:
1. Medveczky Erika, Hagymási Réka, Takács Tamara, Pupp Noémi (BHSE,
Vasas, ASE) 1:35.012 p
2. Lucz Dóra, Bodonyi Dóra, Szénási Zsófia, Lucz Anna (UTE, Szolnok KKK) 1:36.628
3. Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina, Gazsó Alida Dóra, Biben Karina Klaudia (KSI SE) 1:36.934

C-1:
1. Balla Virág (Graboplast Győr) 2:09.171 p
2. Lakatos Zsanett (UTE) 2:10.266
3. Nagy Bianka (NKM Szeged) 2:12.327

C-2:
1. Takács Kincső, Nagy Bianka (Graboplast Győr, NKM Szeged) 2:01.047 p
2. Balla Virág, Molnár Csenge (Graboplast Győr, NKM Szeged) 2:03.062
3. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 2:06.867

K-2 200 m, vegyes:
1. Medveczky Erika, Balaska Márk (BHSE) 34.897 mp
2. Csizmadia Kolos, Szabó Ágnes (Fémalk Bomba, KSI SE) 35.247
3. Katrinecz Rita, Apagyi Levente (UTE, Fémalk Bomba) 35.297

Nyitókép:  MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik