Élő Sport

Két fantasztikus aranyéremmel kezdett a magyar csapat a kajak-kenu vb-n

A nyolc A-döntőből hatban volt magyar érdekelt a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu vb pénteki napján, így joggak várhattunk több érmet is a csapattól.

Elsőként Bodonyi Dóra száll vízre, és rögtön leigázta a mezőnyt. Nagyon simán, könnyedén, magabiztosan nyert, és szerezte meg a magyar csapat idei első, története 200. aranyérmét.

Őt a férfi C-2 200 méteren Hajdu Jonatán és Fekete Ádám következett, ám számukra sajnos nem jött össze a futam, mindössze az ötödik helyen végeztek. Negyed hat után nem sokkal Lakatos Zsanett (női C-1 500 m) érkezett, de ő is csak az ötödik lett, miután a szakmában ritkán látható módon húzott el az első négy helyezett.

Később a férfi C-1 500 m-en Kiss Tamás következett, ő a nyolcadik helyen, férfi K-1 500 m-en Nádas Bence pedig óriási hajrával a harmadik helyen zárt.

A feketeleves a végén jött, ugyanis a nőknél K-2 1000 méteren a Medveczky Erika, Csipes Tamara közel három hajóhosszal, több mint 15 métert adva a másodiknak nyerte a magyar csapat idei második, összességében Csipes hatodik, Medveczky ötödik világbajnoki aranyérmét.

Kiemelt kép: MTI

Jön Csipes és Medveczky

A nap utolsó döntőjében érkezik Csipes Tamara és Medveczky Erika a nők K-2 1000 méteren. A magyar páros a futam egyik esélyese.

Nádas Bence világbajnoki bronzérmes

A magyar versenyző óriásit hajrázott, és végül övé a bronzérem. Az egész futamon jól ment, nagyon szoros volt a mezőny, de a végén ő jött a legjobban, és behúzta az érmet.

Folytatjuk

A férfiak K-1 500 m döntőjében Nádas Bencének szurkolhatunk.

Kiss Tamás a nyolcadik

Sajnok a magyar versenyző nem tudott most labdába rúgni 500 méteren, de nagy szó, hogy ott volt az A-döntőben.

Kiss Tamás folytatja

A férfiak C-1 1500 méteres versenyén a kilences pályáról. Hajrá, Tamás!

Négyen elhúztak, Lakatos az ötödik

A vezető négyes nagyon elhúzott a többiektől, a magyar versenyző végül az ötödik helyen futott be óriási lemaradással. Ritka, hogy egy ilyen távon a négyen így elmenjenek, most megtörtént.

Ez most nem sikerült

A magyar kettős sajnos nem kapta el jól a rajtot, az pedig ilyen rövidtávon óriási hátrány. Hajdu Jonatán és a Fekete Ádám csak az ötödik helyen végzett, az aranyat a fehéroroszok, az ezüstöt lengyelek, a bronzot oroszok nyerték.

Jönnek a fiúk is

Hajdu Jonatán és Fekete Ádám érkezik férfi C-2 200 méteren. Nagyon nehéz lesz, a hatos pályán mennek a magyarok.

500 méternél:

Bodonyi óriáso előnnyel, közel két másodperccel vezet.

A péntek délutáni/esti program

férfi C-2 1000 m 16.34
férfi K-2 1000 m 16.44
női K-1 1000 m (Bodonyi Dóra) 16.54
férfi C-2 200 m (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 17.10
női C-1 500 m (Lakatos Zsanett) 17.17
férfi C-1 500 m (Kiss Tamás) 17.31
férfi K-1 500 m (Nádas Bence) 17.39
női K-2 1000 m (Medveczky Erika, Csipes Tamara) 17.47

500 méteres elő- és középfutamok 18.50

Olvasói sztorik