Sport

Világbajnoki ezüstérmes a magyar ifjúsági kéziválogatott

A lányok a vasárnapi döntőben az oroszoktól kaptak ki.

A magyar női ifjúsági válogatott mind az öt csoportmeccsét megnyerte a lengyelországi világbajnokságon, majd az egyenes kieséses szakaszban sorrendben Ausztriát, Spanyolországot és Dél-Koreát győzte le, azaz hibátlan mérleggel jutott el a vasárnapi döntőbe. Bohus Beáta csapata az oroszokkal játszott az aranyról döntő mérkőzésen.

A magyar csapat az első félidőben 12-12-ig tartotta a lépést ellenfelével, ám innentől kezdve a szünetig már csak a rivális talált be és került háromgólos előnybe. A második játékrészben hiába került többször is közel a magyar válogatott, az oroszok rendre megnyugtató előnybe tudtak kerülni. A ieink még időben nyitottak egy hajrát és feljöttek 26-27-re három perccel a vége előtt. Kétgólos előnynél, magyar emberfórban az oroszok hetest rontottak, ám nem sikerült már felzárkózni, Oroszország 29-27-re győzött és megnyerte a világbajnokságot, a magyar csapat ezüstérmes lett. Kuczora Csenge nyolc gólt dobott a döntőben.

A bronzmeccsen Dél-Korea 34-27-re legyőzte Svédországot.

A magyar női utűnpótlás elég szép nyarat produkált: július elején a serdülő válogatott megnyerte a svédországi nyílt Európa-bajnokságot, majd a juniorok július közepén százszázalékos teljesítménnyel szereztek aranyérmet a debreceni világbajnokságon, ezeket követte a mostani vb-ezüst.

Eredmény – U18-as vébédöntő

Oroszország – Magyarország 29-27 (15-12)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik