Sport esport
Fotó: Marjai János/24.hu

Új versenysorozatot indít az MTK E-sport szakosztálya

24.hu
24.hu

2018. 08. 17. 15:29

Korábban a témában:

Az MTK E-sport Szakosztálya a K&H-val közösen összefogva új kupasorozatot indít be. Az 1000 euró összdíjazású K&H e-kupán összesen 128 játékos indulhat majd, az elődöntősök pedig profi e-sportolókkal is összecsaphatnak.

Tavaly szeptemberben szerződtettük le az ország legjobb FIFA játékosait, majd pilot jelleggel elindítottuk a pro-clubs FIFA-csapatunkat, akikkel tavaly a hazai pro-clubs bajnokságon egyből második helyezést értünk el. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy az 1v1 játékba is belevágunk, mégpedig egy olyan online játékkal, amit a hagyományos sport rajongói is ismernek és szeretnek – megerősítve ezzel a FIFA melletti döntésünket. Reméljük, hogy ezzel nálunk is érvényesül majd az a tengerentúli modell, hogy a hagyományos fociból kieső fiatal szurkolókat az e-sport révén újra meg tudjuk szólítani.

– mondta Szegő Péter, az MTK E-sport Szakosztályának vezetője.

Az egész napos versenyre bárki nevezhet, a nevezési díj 1000 forint, de megéri a nevezés, ugyanis a résztvevők az Új Hidegkúti Nándor Stadionban mérkőznek meg egymással, a kupa pedig 1000 euró összdíjazású. A verseny mellett színes programokat ígér az MTK: tizenegyesrugó verseny, NB I-es focistákkal beszélgetés, celebek és YouTuberek tarkítják a programot.

A most felnövő generáció, mint a fiatalság mindig, dinamikus, tele van energiával, és új, digitális lehetőségeket keres magának, ezért az e-sport az a terület, ami biztosan hatalmas fejlődést mutat majd a jövőben. Az elemzések szerint már idén is világszerte közel 400 millió rendszeres és alkalmi nézőt vonzanak majd az e-sport események, 2020-ra pedig már 500 millió fölötti nézőszám várható. A folyamatosan növekvő rajongóbázis miatt így a következő években a társadalmi érdeklődés szempontjából is egy új szintre kerül az e-sport világa. A hazai e-sport kibontakozása rendkívül izgalmas, sok ígéretes tehetséget rejt. A K&H e-kupa népszerűsítésébe profi e-sportolókat, népszerű vloggereket és a játék közismert rajongóit is bevonjuk.

– mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A kupára hamarosan megnyílik a jelentkezés, az első 128 játékos kerül majd a versenybe.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.