Sport

Egy műanyag palack okozta az éremesélyes magyar gyalogló sérülését

Helebrandt Máté tavaly hatodik lett a londoni atlétikai világbajnokságon 50 kilométeres gyaloglásban, így az idei berlini Eb-n joggal bízott abban, hogy ismét jó eredményt érhet el. Ebben egy borzasztó peches eset gátolta meg, a harmadik helyen áll, amikor egy sérülés miatt fel kellett adnia a versenyt.

Valaki előtte ugyanis eldobott az egyik frissítő állomásnál egy műanyag palackot, amire Helebrandt rálépett és kifordult a bokája, így nem tudta folytatni.

“Nagyon jól éreztem magam, könnyen mentek a lábaim, úgyhogy nagyon zavaró, hogy kibicsaklott a bokám. A minimális cél az első nyolcba kerülés lett volna, az első hely szerintem a szlovák Matej Tothé lesz, de a második helytől kezdve teljesen nyitott volt a verseny. A kiesésem előtt, féltávnál már csak heten voltunk az élbolyban, mert egy német versenyzőt kizártak. Bele sem szeretnék gondolni, mi lett volna, ha folytathatom. Ez most nagyon fáj a szívemnek, nehéz lesz kiheverni, de jövőre világbajnokság, addigra össze kell szednem magam” – mondta Helebrandt.

“Agyrém! Felrobbanok!”

– kommentálta az esetet Spiriev Attila sportigazgató. Hozzátette, Helebrandt kirobbanó formában volt, remekül mozgott, érmes lehetett volna.

A 36 fős mezőny másik magyarja, Venyercsán Bence a 12. helyen ért célba 3:58:25 órás új utánpótlás (23 év alatti) országos csúccsal. A számot a 23 éves ukrán Marian Zakalnickij nyerte, megelőzve az olimpiai és világbajnok Matej Tothot, akinek az Eb-arany továbbra is hiányzik gyűjteményéből.

A nőknél 19-en indultak, köztük Torma Anett, aki a kizárás sorsára jutott. A magyar, de spanyol színekben versenyző Takács Júlia, aki a legjobb idővel érkezett Berlinbe, bronzérmet szerzett.

A többi magyar atlétának sem volt jó napja, a diszkoszvető Szikszai Róbert és Kővágó Zoltán is kiesett a selejtezőben. Az Eb első hivatalos napján a két magyar közül a 23 éves Szikszai az első csoportban kapott helyet. A selejtezőszint 64 méter volt – vagy a legjobb 12 folytathatta -, a nyíregyháziak U23-as Eb-n és Universiadén harmadik versenyzőjének egyéni csúcsa 64,37 méter, amit idén ért el. Szikszai 61,66 méterrel kezdett – ezzel egyébként az első sorozat után ötödik helyen állt -, majd 61,82 következett.

Utolsó kísérlete érvénytelen volt, így nyolcadikként végzett a 13 fős mezőnyben.

“Elsőre finomabban akartam dobni, a másodikra már meghajítottam, de az technikailag nem volt teljesen jó. Lehetett volna egy fél méterrel nagyobb, az valószínűleg döntőt ért volna” – nyilatkozott Szikszai. Hozzátette, nem csalódott, úgy jött az Eb-re, hogy 62 méter körül szeretne dobni, ami nagyjából sikerült. A nevezési listán a 18. volt, azaz a döntőhöz bravúr kellett volna, Szikszai végül 15. lett.

A 2004-es, athéni olimpián ezüstérmes Kővágónak sem jött össze a döntő. Legnagyobb dobása 59,29 méter volt egy 58,91 méter és egy rontott kísérlet mellett. A fináléhoz 62,19 méter is elégnek bizonyult.

“Itt nüanszok döntenek, mindent megpróbáltam, de nem állt össze a mozgásom” – nyilatkozott az Európa-bajnoki harmadik Kővágó. Hozzátette, úgy érezte, jó állapotban van, de a 30 másodperces szabály – ennyi idő van a dobás elvégzésére – nem segíti a koncentrációt.

Szerinte ennek is betudható, hogy a favoritok közül többen – a világbajnok lengyel Piotr Malachowski vagy az olimpiai bajnok Christoph Harting – érvényes kísérlet nélkül búcsúztak.

A 39 éves Kővágó 20 éve, Budapesten indult először Eb-n, és elmondta, ha a magyar főváros megkapja a 2023-as vb rendezését, akkor célba veszi az indulást.

Szintén nem jutott tovább 800 méteren Kéri Bianka. Az SVSE futója bátor taktikát választott, a rajt után élre állt és másfél körön át vezette a mezőnyt. Az utolsó 200 méteren azonban a többiek – akik mindannyian jobb idővel rendelkeztek a magyar atlétánál – sorra lehajrázták, s végül utolsóként ért célba. Kéri 2:03.44 perccel idei legjobbját érte el.

A célba érkezés után sokáig nem tudott megszólalni, a rosszullét kerülgette, annyira kifutotta magát.

Elmondta, egyéni csúcsot (2:02.39 p) akart futni, ezért kezdett erősen, mert azzal az idővel lett volna esélye a továbbjutásra.

Eredmények, 50 km gyaloglás:

férfiak:
1. Marian Zakalnickij (Ukrajna) 3:46:32 ó
2. Matej Toth (Szlovákia) 3:47:27
3. Dzmitrij Dzubiny (Fehéroroszország) 3:47:59
…12. Venyercsán Bence 3:58:25

nők:
1. Ines Henriques (Portugália) 4:09:21
2. Alina Cvilij (Ukrajna) 4:12:44
3. Julia Takács (Spanyolország) 4:15:22

Ajánlott videó

Olvasói sztorik