Sport

Bíró Attila: Éremért jöttünk, de ennél több kell

Bíró Attila szövetségi kapitány bízott benne, hogy a címvédő női vízilabda-válogatott már a hollandok elleni elődöntőt követően bebiztosítja az éremszerzést, azonban a 8-7-es vereség azt jelenti, hogy a bronzért még meg kell küzdeni.

Hősies küzdelemben maradt alul a magyar női pólóválogatott az Eb-n
Egy húzáson és egy kapufán múlt a meccs, így a bronzéremért folytathatja Bíró Attila csapata.

„Szörnyű volt onnan fentről ilyen tehetetlenül nézni, ugyanakkor sajnos jól lehetett látni a hibákat az első félidőben” – nyilatkozta az olaszok elleni negyeddöntőben kiállított, ezért szerdán a lelátóra száműzött szakember, aki szerint az első két negyedben több nagy helyzetet is kihagytak, ez pedig lehetőséget adott a hollandoknak arra, hogy elhúzzanak.

Ha nem mennek el két-három góllal, és mi vezetünk, akkor ez a csapat soha az életben nem ver meg minket. A végén erőlködtünk, visszajöttünk a meccsbe, volt néhány furcsaság is, de az eleje miatt nem biztos, hogy győzelmet érdemeltünk volna

– mondta Bíró Attila, aki a rengeteg kontra-ítélet miatt is feszült volt.

Nem tudok azzal mit csinálni, ha a német játékvezető keresztbe fúj egy három a kettő elleni lefordulásnál

A szövetségi kapitány ugyanakkor kiemelte, nagyon sok hibát követtek el a játékosok, ám hangsúlyozta, továbbra is az érem a cél.

Éremért jöttünk, amihez viszont szögezzük le, ennél több kell. Bíztam benne, hogy ma meg tudjuk szerezni azt az érmet, de ha ma nem, akkor majd holnapután

A Bíró Attila helyett meccselő Tóth László elmondta, rengeteg hibát követtek el a találkozó elején, az pedig, hogy utolérjék a hollandokat, óriási energiákat emésztett fel.

„Talán ezek a tartalékok hiányoztak akkor, amikor lett volna esélyünk megfordítani a mérkőzést” – mondta a szakember, egyúttal hangsúlyozta, a hibák a játék részei, és egyetlen játékost sem hibáztatnak, mivel mindent kiadtak magukból a lányok.

Egyetlen góllal kaptunk ki egy nagyon erős holland válogatottól, el kell fogadnunk, hogy a hat legjobb csapat között egy-egy gól dönthet, az egyik nap az egyik, a következőn a másik javára

A magyarok a házigazda spanyol és a görög válogatott 18.30-kor elődöntőjének a vesztesével játszanak a bronzmérkőzésen, amelyet július 27-én, 20.30-tól rendeznek Barcelonában.

Frissítünk!

A görög válogatott meglepetésre 11-9-re legyőzte a házigazda spanyol csapatot szerdán a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornájának második elődöntőjében. A magyar válogatott így a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal játszik majd a bronzéremért pénteken 20.30-tól. A két együttes a torna első napján is találkozott egymással, akkor a házigazdák 13-9-re nyertek.

A görög csapat története harmadik Európa-bajnoki fináléjára készülhet, és először nyerhet Eb-aranyérmet.

Görögország-Spanyolország 11-9 (1-1, 4-1, 4-4, 2-3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik