Sport

Liu Shaolin Sándor egy végtelen lépcsőn próbál feljebb sétálni

Liu Shaolin Sándor (liu shaolin sándor, )
Liu Shaolin Sándor (liu shaolin sándor, )

Liu Shaolin Sándor pályafutása egyik legfényesebb medáljának tartja azt az ezüstérmet, amelyet összetettben nyert vasárnap a montreali rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon.

A legfényesebb érmeim közé tartozik ez az ezüst, hiszen világbajnokságon ott lenni a dobogón hatalmas dolog. Hihetetlen, hogy az utolsó pillanatban sikerült felállnom a dobogóra

– fogalmazott az M1 aktuális csatornán a 22 éves versenyző, aki kedden érkezett haza Kanadából.

Liu Shaolin Sándor idén is éremmel mehet haza a világbajnokságról
Összetettben a második helyen végzett, ez a hatodik vb-érme.

Az MTK sportolója pályafutása hatodik vb-érmét szerezte: 2016-ban aranyérmes volt 500 méteren, 2015-ben ezüstérmes 500 méteren és a váltóval, míg 2016-ban összetettben, tavaly pedig a váltóval nyert bronzérmet.

A testvérével, Liu Shaoanggal, valamint Knoch Viktorral és Burján Csabával a phjongcshangi olimpián váltóban aranyérmes Liu Shaolin kiemelte, egy végtelen lépcsőn próbál feljebb sétálni, azaz soha nem érhet véget a fejlődése.

Minden egyes nap, minden percben próbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél több ilyen sikert tudjunk elérni. Nagyon sok mindenben lehet fejlődni, az egész sport fejlődik tovább

– fejtette ki. Leszögezte, hosszú időszakon vannak túl, és sok mindent tettek meg a jó eredményekért, de így is kemény munka vár rájuk a jövőben. Megemlítette, a pihenését szeretné tengerparton tölteni, mert “kicsit sok volt már a jégből”.

A futamok előtti jellegzetes szemöldöksimításairól és kacsintásaira kitérve elmondta, ezekkel próbálja magát adni, s egyúttal színt vinni a versenyekbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik