Sport

A magyar férfi pólósok nem félnek Szerbiától

Märcz Tamás szövetségi kapitány továbbra is sok hibát látott a férfi vízilabda-válogatott játékában a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon, ugyanakkor örül neki, hogy a játékosokból előjött valami a hollandok 12-9-s legyőzése alkalmával.

Természetesen én is láttam, hogy valami nincs rendben, de van az a szint, amikor az edző már nem tud mit tenni, nem lőhetem be én a helyzeteket. Nem a világ legjobbja a holland csapat, de előjött valami a játékosokból, amit vártam. A végjátékban azért bosszantott kicsit, hogy négy-ötgólos vezetésnél kicsit jobban kellett volna uralni a meccset, ezt a rutintalanság számlájára írom, lehetett volna nagyobb arányú győzelem.

– mondta a kapitány, majd leszögezte, a siker ellenére is sok hibát látott:

Nem akarom, hogy a kapusaink ennyit védjenek. Sok a blokkhiba, rosszul helyezkedünk, ha szembe vagyok valakivel, ott egyszerűen nem mehetne el a labd

A címvédő és olimpiai bajnok Szerbia elleni negyeddöntővel kapcsolatban megjegyezte, nem ők az esélyesek, mivel a világ legjobb csapata lesz az ellenfél. Elárulta, már tavaly a világbajnokságon is szeretett volna játszani ellene, mert nagyon jó mérce lesz saját együttesének.

Nem félünk senkitől, az olasz mérkőzéshez képest annyi szól mellettünk, hogy a szerbek játéka sokkal kiszámíthatóbb, még ha a legmagasabb szintű is”

– mondta Märcz.

A válogatott július 24-én, 17 órakor játszik a címvédő és olimpiai bajnok Szerbiával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik