Sport

Fucsovics nagy lehetőséget engedett ki a kezéből

Fucsovics Márton az első fordulóban vereséget szenvedett, így kiesett a férfi egyes további küzdelmeiből a wimbledoni teniszbajnokságon.

A világranglistán 49. helyezett magyar játékos három szettben maradt alul a rangsorban 63. Julien Benneteau-val szemben.

Az első szettben Fucsovics elvesztette második adogatógémjét, azután sokáig mindkét fél hozta a magáét. A tizedik játékban felcsillant a remény, mert a francia ekkor nem tudott hatékonyan szerválni, de az egyenlítést követően Fucsovics megint elvesztette adogatását, 5:6 után pedig egy nagyon hosszúra nyúlt gémet megnyerve Benneteau játszmaelőnybe került.

Az 57 percig tartó első szakaszban a magyar játékos nyolc szettlabdát hárított,

az utolsó gémben pedig öt bréklehetőséget hagyott kihasználatlanul.

A második játszmában Fucsovics 2:1-es vezetésénél elvette ellenfele adogatását, majd nyerte a sajátját, így 4-1-re elhúzott. Azután viszont sorozatban négy játékot elvesztett, és hiába egyenlített 5:5-re, megint két vesztes gém következett, ezzel a játszmákat tekintve 2:0-s hátrányba került. A második szakasz 59 percig tartott.

A jóval rövidebb, 32 perces harmadik szettben a Wimbledonban másodszor főtáblás magyar játékos – akinek az első szervái csak 45 százalékban jöttek be – 3:3-ig tartotta a lépést, azután két adogatását nem tudta hozni, ezzel francia ellenfele megnyerte a mérkőzést.

Fucsovics ugyan 14-gyel több nyerő ütést mutatott be, de 24-gyel több kettős hibát követett el a mérkőzésen.

A mostanit megelőző egyetlen találkozásuk alkalmával, tavaly szeptemberben az orléans-i challengertorna elődöntőjében a magyar teniszezőnek meccslabdái voltak Benneteau ellen, ám végül ott is a francia nyert 3:6, 6:3, 7:6-ra.

Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

férfiak:
Julien Benneteau (francia) – Fucsovics Márton 7:5, 7:5, 6:3
Djokovic (szerb, 12.) – Sandgren (amerikai) 6:3, 6:1, 6:2
Berrettini (olasz) – Sock (amerikai, 18.) 6:7 (5-7), 6:7 (7-3), 6:4, 7:5, 6:2
Fognini (olasz, 19.) – Daniel (japán) 3:6, 6:3, 6:3, 6:3
Shapovalov (kanadai, 26.) – Chardy (francia) 6:3, 3:6, 7:5, 6:4
De Minaur (ausztrál) – Cecchinato (olasz, 29.) 6:4, 6:7 (6-8), 7:6 (7-5), 6:4
Simon (francia) – Baszilasvili (georgiai) 6:1, 7:6 (7-5), 6:1
Zeballos (argentin) – Andreozzi (argentin) 4:6, 7:6 (7-1), 6:4, 6:4
Paire (francia) – Jung (tajvani) 7:5, 7:6 (7-1), 6:4
Hacsanov (orosz) – Ferrer (spanyol) 6:1, 7:6 (7-3), 3:6, 7:5
Herbert (francia) – M. Zverev (német) 6:4, 6:3, 6:4

nők:
Halep (román, 1.) – Nara (japán) 6:2, 6:4
Bencic (svájci) – Garcia (francia, 6.) 7:6 (7-2), 6:3
Szasznovics (fehérorosz) – Kvitova (cseh, 8.) 6:4, 4:6, 6:0
Ostapenko (lett, 12.) – Dunne (brit) 6:3, 7:6 (7-5)
Kaszatkina (orosz, 14.) – Fett (horvát) 6:2, 7:5
Mertens (belga, 15.) – Collins (amerikai) 6:3, 6:2
Oszaka (japán, 18.) – Niculescu (román) 6:4, 6:1
Diatcsenko (orosz) – Sarapova (orosz, 24.) 6:7 (3-7), 7:6 (7-3), 6:4
Suárez-Navarro (spanyol, 27.) – Witthöft (német) 6:2, 6:4
Flipkens (belga) – Watson (brit) 6:4, 7:5
Putyinceva (kazah) – Linette (lengyel) 6:3, 3:6, 10:8
Vickery (amerikai) – Vondrousova (cseh) 6:1, 6:2
Cseng (kínai) – Vang (kínai) 6:3, 4:6, 6:1
Kenin (amerikai) – Szakkari (görög) 6:4, 1:6, 6:1
Sorribes Tormo (spanyol) – Kanepi (észt) 7:6 (7-5), 6:1
Boulter (brit) – Cepede Royg (paraguayi) 6:4, 5:7, 6:4
Riske (amerikai) – Duque-Marino (kolumbiai) 6:1, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik