A magyar válogatott bejutott a legjobb négy közé a Duna Arénában zajló férfi vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében. Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a csütörtöki negyeddöntőben ötméteresekkel győzte le a világbajnok horvát csapatot.
A nyitónegyedben az utolsó percig kellett várni az első gólra, amelyet a horvátok szereztek, igaz Nagy Viktor talán háríthatta volna a rövid sarokra tartó próbálkozást. Ugyanakkor a túloldalon a szintén klasszis Marco Bijac is mellényúlt Zalánki Gergő lövésénél.
A második felvonás elején látványos centergóllal kerültek előnybe a horvátok, akik egy kettős emberhátrány is kivédekeztek ezután. A nagyszünet előtt Vámos Márton találta meg az utat a hálóba, Bijac hóna alatt csúszott be újra a labda (2-2).
A fordulás után először szerezte meg a vezetést a magyar csapat: egy gyors kontrát Bedő Krisztián fejezett be sikerrel, azonban a horvátoknak is hamar sikerült egyenlíteniük.
Kovács Gergő labdaszerzése után fórt harcolt ki, Märcz Tamás időt kért, a figurát pedig Vámos jó passza után Zalánki váltotta gólra (5-3). A horvátok tíz másodperccel a dudaszó előtt szépítettek.
A zárófelvonás elején újra két góllal lépett el a hazai csapat, de a horvátok gyorsan visszajöttek, másfél perccel a vége előtt pedig Vukicevic bombájával egyenlítettek. Az utolsó harminc másodpercre egy rossz bírói döntés miatt – a blokkoló kezet Nagy Viktorénak nézték – a horvátok támadhatták végig, de maradt a döntetlen, következtek az ötméteresek.
A magyar lövök – sorrendben, Vámos, Zalánki, Bátori Bence és Erdélyi – nem hibáztak, míg a horvátoknál Javier Garcia Gadea a felső lécre lőtt, Loren Fatovic próbálkozását pedig Nagy hárította.
Az Egyesült Államok százszázalékos eredménnyel zárta a csoportkört, míg a japánok pont nélkül végeztek a magyarok csoportjában, a házigazdától – amellyel pénteken 18.15-kor találkoznak újra – szerdán 14-7-re kaptak ki.