Sport

A magyar kéziválogatott már eljutott oda, hogy senki sem becsüli le

Ahogyan arról írtunk, kedden kisorsolták a 2018-as női kézilabda Európa-bajnokság csoportjait. A magyarok a C jelű négyesbe kerültek, ahol a horvátok, a hollandok és a spanyolok lesznek majd a mieink ellenfelei. A magyar szövetség honlapján Kim Rasmussen szövetségi kapitány kijelentette:

már a kiemeléskor sem örült annak, hogy a hollandokkal azonos csoportba kerültek.

„Remek meccseket játszottunk velük a selejtezők során, le is győztük őket, Eb-ezüstérmesként és vb-bronzérmesként azonban ők az esélyesebbek”- mondta a dán edző.

A spanyol válogatott szerinte számos klasszis játékossal rendelkezik, és rendkívül gyors, ami ellen meg kell találni a megfelelő játékmódot. Meglátása szerint annak a mérkőzésnek egyenlő esélyekkel vághatnak neki a csapatok. A horvátokat is tiszteljük, de Rasmussen úgy látja, ha néhány, jelenleg sérült játékos visszatér a magyar csapatba, esélyesebbek vagyunk náluk.

Rasmussen úgy fogalmazott, az Európa-bajnokság a legerősebb kézilabdatorna, ugyanakkor a középdöntős rendszer lehetővé teszi, hogy egyszer akár hibázhasson is egy csapat, hiszen megmarad az esélye a legjobbak közé jutásra.

Úgy érzem, ma már eljutottunk odáig, hogy a magyar csapatot nehéz legyőzni, így senki nem becsül le minket.

A csoportok

A csoport (Nantes): Dánia, Svédország, Lengyelország, Szerbia
B csoport (Nancy): Franciaország, Oroszország, Szlovénia, Montenegró
C csoport (Montbéliard): Magyarország, Horvátország, Hollandia, Spanyolország
D csoport (Brest): Norvégia, Németország, Csehország, Románia

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
December 1., 15 óra: Magyarország-Hollandia
December 3., 18 óra: Horvátország-Magyarország
December 5., 21 óra: Magyarország-Spanyolország

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik