Sport

A Durant-parádé után eldőlt az NBA-nagydöntő

Az NBA 2018-as nagydöntőjének harmadik meccsén hazai pályán fogadta a címvédő, a sorozatot 2-0-ra vezető Golden State Warriorst a Cleveland Cavaliers. A hazaiak LeBron James vezetésével nagy iramban kezdték a mérkőzést, ám az első percektől emberfelettit nyujtó Kevin Durant segítségével folyamatosan ott volt a Warriors is.

Az első félidőt még a Cavaliers nyerte hat ponttal 58-52-re, de a harmadik negyedben jött a szokásos oaklandi henger, így a záró 12 perc előtt már a vendég csapat vezezetett.

A negyedik negyedben sem lehetett a Golden State sztárját megfogni, és noha egészen az utolsó percig szoros volt a meccs, a 43 pontig jutó Durant félelmetes kosarakkal eldöntötte a találkozót – és az NBA-nagydöntőt is.

Soha egyetlen csapatnak sem sikerült az NBA történetében 3-0-ás hátrányból fordítania és nyernie egy négy győzelemig tartó párharc során.

A hazaiak szupersztárját, LeBron Jamest az sem vigasztalhatja, hogy karrierje 110. olyan meccsét játszotta a rájátszásban, ahol 30 pont fölé jutott, amivel megelőzte a 109-ig jutó példaképét, Michael Jordant.

Eredmény, NBA, nagydöntő:

Cleveland Cavaliers – Golden State Warriors 102-110
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-0 a Golden State javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik