Sport

1979 óta nem volt ilyen jó NBA-szurkolónak lenni

Vasárnap hajnalban a Golden State Warriors hazai pályán legyőzte a Houston Rockets csapatát az NBA nyugati főcsoportdöntőjében, így a hetedik mérkőzésen dől majd el a párharc, 3-3-ra állnak most a csapatok.

Pedig nagyon úgy indult a mérkőzés, hogy a Houston bejut a döntőbe, az első negyedet 39-22-re nyerték meg James Hardenék úgy, hogy nyolc triplát dobtak ebben a tizenkét percben. Bár a címvédő GSW játéka feljavult a második negyedre, a sérült Chris Paul nélkül játszó Rockets tíz pont előnyt meg tudott őrizni a nagyszünetre.

A szünet után aztán beindult a Splash Brothers, azaz Steph Curry és Klay Thompson, a Warriors 33 pontjából 21-et ők ketten szereztek a játékrészben. Közben Draymond Green iszonyatos védőmunkával támogatta meg a csapattársakat, a Warriors pedig nem csak átvette a vezetést, hanem a végére valósággal földbe döngölte ellenfelét.

Úgy nyertek 115-86-ra, hogy a második félidőben összesen 25 pontot engedtek a Houstonnak, miközben a hazai 64-et dobtak.

A kilenc triplát bedobó Thompson volt a legeredményesebb 35 ponttal, Curry 29-et dobott, az ezúttal csendesebb meccset hozó Kevin Durant is felpakolt azért 23 egységet a táblára. Ők hárman túldobták a Houstont.

Az összefoglaló:

Keleten is hetedik meccsen fog eldőlni a Boston és a Cleveland párharca, 1979 óta először fordul elő, hogy mindkét konferenciadöntő elmegy a legvégéig.

Eredmény – NBA-rájátszás, nyugati döntő, 6. mérkőzés

Golden State Warriors – Houston Rockets 115-86

Nyitókép: EZRA SHAW / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik