Sport

Magyar éremeső a szegedi kajak-kenu világkupán

24.hu
24.hu

2018. 05. 20. 14:03

Korábban a témában:

A magyar versenyzők kilenc érmet, egy aranyat, három ezüstöt és öt bronzot szereztek vasárnap a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa 200 és 500 méteres döntői során.

Az elsőség a legrövidebb távon született: Hajdu Jonatán és Fekete Ádám duója nyerte a kenupárosok fináléját.

Női K-2 200-on a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kettős másodikként, a Kiss Blanka, Lucz Anna páros harmadikként zárt.

Ötszáz méteren a kenus Lakatos Zsanett második, Nagy Bianka pedig harmadik lett C-1-ben, míg a kajakos Noé Zsombor egyesben, a Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara és Vad Ninetta alkotta kajakos kvartett négyesben szerzett bronzérmet.

A déli záró fináléban, a férfi kajaknégyesek 500-as versenyében Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós és Kuli István szerezte meg a második, Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter és Somorácz Tamás pedig a harmadik helyet.

A Maty-éri viadal – amelyre 60 ország közel 700 sportolója, köztük 62 magyar nevezett – a délutáni 5000 méteres döntőkkel zárul.

Eredmények:

férfiak, 200 m:
K-1:
1. Jevgenyij Lukancov (orosz) 33.844 mp
2. Carlos Arévalo (spanyol) 34.044
3. Arturas Seja (litván) 34.083
…7. Apagyi Levente 34.299

C-1:
1. Vagyim Korobov (litván) 38.426 mp
2. Zaza Nadiradze (georgiai) 38.504
3. Henrikas Zustautas (litván) 38.738
4. Hajdu Jonatán 39.104
…7. Korisánszky Dávid 39.688

C-2:
1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 36.393 mp
2. Li Csiang, Vang Hao (kínai) 37.404
3. Ilie Sprincean, Oleg Nuta (moldovai) 37.904
…5. Némedi Kondrád, Lelovics Dávid 38.299

500 m:
K-1:
1. Roi Rodriguez (spanyol) 1:35.149 p
2. Fernando Pimenta (portugál) 1:35.266
3. Noé Zsombor 1:36.505
4. Kopasz Bálint 1:36.616

K-4:
1. Spanyolország (Rodrigo Germade, Marcus Walz, Cristian Toro, Saúl Craviotto) 1:18.002 p
2. Magyarország (Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós, Kuli István) 1:18.291
3. Magyarország (Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter, Somorácz Tamás) 1:18.430

C-1:
1. Martin Fuksa (cseh) 1:43.669
2. Oleg Tarnovszki (moldovai) 1:44.253
3. Thomas Simart (francia) 1:45.214

nők, 200 m:
K-1:
1. Emma Aastrand Jörgensen (dán) 38.918 mp
2. Linnea Stensils (svéd) 39.040
3. Sarah Guyot (francia) 39.462
…8. Lucz Dóra 40.234

K-2:
1. Lisa Carrington, Aimee Fisher (új-zélandi) 35.935 mp
2. Hagymási Réka, Szabó Ágnes 36.824
3. Kiss Blanka, Lucz Anna 36.913

C-1:
1. Laurence Vincent-Lapointe (kanadai) 44.504 mp
2. Oleszja Romasenko (orosz) 45.660
3. Katie Vincent (kanadai) 45.737
…5. Balla Virág 46.921
…7. Devecseriné Takács Kincső 47.393

500 m:
K-4:
1. Új-Zéland (Lisa Carrington, Kayla Imrie, Aimee Fisher, Caitlin Ryan) 1:29.433 p
2. Ausztrália (Alyssa Bull, Alyce Burnett, Jo Brigden-Jones, Jaime Roberts) 1:30.472
3. Magyarország (Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta) 1:31.722
…5. Magyarország (Racskó Fruzsina, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes, Gamsjager Lisa-Maria) 1:31.905

C-1:
1. Hszü Si-hsziao (kínai) 2:07.457 p
2. Lakatos Zsanett 2:08.635
3. Nagy Bianka 2:08.690

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

In this photograph taken on February 3, 2017, Nepalese women Pabitra Giri (L) and Yum Kumari Giri (R) sit by a fire as they live in a Chhaupadi hut during their menstruation period in Surkhet District, some 520km west of Kathmandu. - The practice of banning women from the home when they are menstruating is linked to Hinduism and considers women untouchable at this time. They are banished from the home -- barred from touching food, religious icons, cattle and men -- and forced into a monthly exile sleeping in basic huts. Chhaupadi was banned a decade ago, but new legislation currently before parliament will criminalise the practice, making it a jailable offence to force a women to follow the ritual. (Photo by PRAKASH MATHEMA / AFP) / TO GO WITH AFP STORY: Nepal-women-religion-society, FEATURE by Annabel SYMINGTON
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.