Sport

Varga Csaba sincs már életveszélyben a Himaláján

himalaja(960x640)(4).jpg (himalája, )
himalaja(960x640)(4).jpg (himalája, )

Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó épségben visszaért az alaptáborba, miután sikertelen csúcstámadást hajtott végre a 8586 méter magas Kancsendzöngán, a Himalájában.

Varga Csaba a csúcstámadáskor körülbelül 8100 méteres magasságig jutott, azonban az életveszélyes hideg miatt kénytelen volt visszafordulni. A csúcsmászás vélhetően egyetlen hegymászónak sem sikerült. Mint írják, Marco Confortola, az ismert olasz alpinista, aki szintén a mászók között volt, úgy nyilatkozott, még a ruhája alatt, a testéhez szorított termoszban is megfagyott a víz.

Varga Csaba lefelé haladva szerdán, a kora délutáni órákban jelentkezett be műholdas telefonon a 6400 méteren kialakított kettes táborból, néhány órával később pedig épségben megérkezett az 5500 méteren kialakított alaptáborba.

A Kancsendzöngát Erőss Zsolt és Kiss Péter mászta meg első magyarként öt évvel ezelőtt, azonban ereszkedés közben mindketten eltűntek. Tiszteletükre Varga Csaba a Kalifa Himalája Expedíció 2018 – Kancsendzönga expedíció keretében az alaptáborban emléktáblát, 7550 méteres magasságban, a négyes tábor közelében pedig koszorút helyezett el.

Varga Csaba eddig három sikeres nyolcezer méter feletti hegyet meghódító expedíciót tudhat maga mögött. Idén magyar részről ő jutott legmagasabbra oxigénpalack használata nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik