Sport

Minden várakozást felülmúltak a magyarok a vébén

Öt versenyzővel vágott neki minden idők legerősebb világbajnokságának a Magyar Muaythai- válogatott, és bár a csapat bízott a jó szereplésben, az eddigi eredmények minden képzeletet felülmúlnak. A cancúni viadal ötödik napján az elit kategóriában, Spéth Norbert Attila (-67 kg) a török Furkan Semih Karabagot pár másodperc alatt elintézte és technikai KO-val jutott a fináléba.

Ebben a kategóriában magyar versenyző még nem jutott ilyen magasra. A döntőben az ellenfele a fehérorosz Dmitrij Varec lesz, IFMA vb-, és Eb- címvédő, többszörös profi világbajnok.

Kurdy István (-63,5 kg) KO-val maradt alul a brit Natty Dodds ellen, Nagy Ede (+91 kg) pedig 30-27-re kapott ki a koreai Jangwon Kyeon-tól, de mindketten bronzéremmel térhetnek haza, minden idők legeredményesebb magyar muaythai harcosaiként a világbajnokságról.

 Óriási a hangulat, nagyon motivált az egész csapat, egymásért is küzdenek, és ezt jó látni. A szurkolóink is sokat hozzátettek a sikerhez, mert folyamatosan jöttek a támogató, buzdító üzenetek, úgy hogy ebben a nagy menetelésben nekik is részük van. Egy kétéves program végén járunk, s úgy tűnik, jó az irány, mert a srácok, Bányász Adrián és László Szabó irányításával, történelmet írtak a világbajnokságon!

– mondta Dudok Károly elnök.

Bányász Adrián szövetségi kapitány kétéves megbízása a vb után jár le, de egy ilyen szereplés után, nem kérdés, hogy helye van a válogatott élén. A szakvezető még nem kezdett el ünnepelni, hiszen Spéth Norbertre kell koncentrálnia.

„Nagyon büszkék vagyunk az egész csapatra és Norbira. Ez a 23 éves fiú Szirmabesenyőről indulva, amatőr sportolóként, és példamutató alázattal jutott el idáig, ami minden fiatal számára követendő lehet. Norbi pályafutásának legerősebb ellenfelével találkozik a döntőben, de hát ezen a vébén, főleg a fináléban, nem akárkik harcolnak. Ha az ökölvívásból akarok példát hozni, akkor azt is mondhatnám, hogy Norbi szombaton Floyd Mayweather-rel csap össze. De az a legjobb az egészben, hogy ő csak egy ellenfelet lát maga előtt, nem egy világsztárt, és hiszem, hogy mindent megtesz a legfényesebb éremért” – nyilatkozta Bányász Adrián szövetségi kapitány.

Fotó: Hungarian Muaythai

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik