Sport

Babos Tímea párosban elődöntős Madridban

Babos Tímea – oldalán Kristina Mladenoviccsal – párosban elődöntőbe jutott a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében. A harmadik helyen kiemelt kettős döntő rövidítésben múlta felül az Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai duót csütörtökön.

Az ellenfél kezdte jobban a mérkőzést, 2:1-es vezetésénél elvette Babosék adogatójátékát. A magyar, francia páros azonban 3:5-nél javított helyzetén, visszavette a szervaelőnyt, majd a következő gémeket is megnyerte, ezzel fordított. Ebben a szakaszban 2:5 után sorozatban öt játékban volt jobb ellenfelénél az éppen csütörtökön 25 éves Babos és Mladenovic.

A második szett sem indult jól, 4:0-ra elhúzott az ellenfél. Innen 4:2-re szépített a magyar, francia páros, de ezúttal nem sikerült fordítania. A döntő rövidítés szoros küzdelmet hozott, legtöbbször csak egy-egy pont volt a különbség. A Barty, Vandeweghe duónak sikerült kétszer két pontra meglépnie, az első mérkőzéslabda mégis Baboséké volt 9-8-nál. Ezt még nem sikerült kihasználni, a következőt viszont, 10-9-nél már igen. A mérkőzés 1 óra 34 percig tartott.

A döntőért a Latisha Csan, Betthanie Mattek-Sands tajvani, amerikai vagy az Andrea Sestini Hlavackova, Barbora Strycova cseh kettős lesz majd az ellenél.

Babos a madridi tornán egyesben a nyitókörben kapott ki a 11. helyen kiemelt Julia Görgestől szombaton.

Eredmények, nők, Madrid WTA-torna, páros. elődöntő:

páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.)-Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe (ausztrál, amerikai) 7:5, 3:6, 11-9 – döntő rövidítés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik