Sport

Babosék egy óra alatt leütötték az ellenfelet a pályáról

A világbajnok Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal párosban a negyeddöntőbe jutott a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében, mivel a keddi nyolcaddöntőben két játszmában nyert, írja az MTI.

A harmadik helyen kiemelt páros – amely az első fordulóban erőnyerőként nem lépett pályára – a Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai, cseh kettőssel találkozott. Babosék az első játszmában 2:2 után elveszítették az adogatójátékukat, de 3:4 után már csak ők nyertek gémet – kétszer brékeltek -, így 38 perc alatt szettelőnybe kerültek. A második játszmában az ellenfél nem tudott komoly ellenállást tanúsítani. Babosék 2:1-es vezetésük után négy gémet nyertek, és

első meccslabdájukkal lezárták az 1 óra 2 percig tartó összecsapást.

A női páros negyeddöntőjében a Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova (mindkettő cseh, 6.)-Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe (ausztrál, amerikai) mérkőzés győztesével találkozik a magyar-francia kettős.

A magyar játékos a madridi tornán egyesben a nyitókörben kapott ki a 11. helyen kiemelt Julia Görgestől szombaton.

Eredmény – női páros, nyolcaddöntő, 6,685 millió euró (2,1 milliárd forint) összdíjazás

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.)-Nicole Melichar, Kveta Peschke (amerikai, cseh) 6:4, 6:1

Nyitókép: MTI/EPA/Fernando Villar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik