Sport

Froome nagyon nem bírta a végét

A belga Tim Wellens nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik, keddi szakaszát, az ausztrál Rohan Dennis megőrizte az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót.

A Giro első három szakaszát – a viadal történetében először – Európán kívül, Izraelben rendezték. Az első olaszországi etap utolsó két kilométeréhez együtt érkezett a nagyobb boly alkotta főmezőny, ám a caltagironei záró emelkedőn, amely ugyan csak 800 méter hosszú, de tíz százalékos meredekségű volt, egy támadás megnyújtotta a sort. A hajrát a belga Lotto bringása bírta legjobban a kanadai Michael Woodsot és a hazai közönség előtt tekerő Enrico Battaglint megelőzve.

Az esélyesek közül az élen álló Rohan Dennis és a mögötte egy másodperces hátránnyal második holland címvédő, Tom Dumoulin négy másodperc lemaradással ért célba, ugyanakkor Fabio Aru és Chris Froome nem bírta jól az utolsó kaptatót. A 2015-ös Vuelta a Espanán győztes olasz kerekes 10, míg a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán is címvédő brit bringás 21 másodpercet kapott a szakaszgyőztestől, így mindkettőjük hátránya közel egypercesre nőtt összetettben.

Szerdán az Agrigento és Santa Ninfa közötti 153 kilométer teljesítése vár a mezőnyre, amely összesen 3562,9 kilométert teker a május 27-i, római befutóig.

Eredmény – 4. szakasz, Catania-Caltagirone, 198 km

1. Tim Wellens (belga, Lotto Soudal) 5:17:34 óra
2. Michael Woods (kanadai, Education First-Drapac) azonos idővel
3. Enrico Battaglin (olasz, Lotto NL) a.i.

Az összetett élcsoportja:
1. Rohan Dennis (ausztrál, BMC) 14:23:08 óra
2. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 1 másodperc hátrány
3. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 17 mp h.

A nyitóképen a szakaszgyőztes Tim Wellens. Fotó: YUZURU SUNADA / BELGA MAG

Ajánlott videó

Olvasói sztorik