Sport

Döbbenetes nézni, ahogy a kosaras átugorja jóval magasabb ellenfelét

A címvédő Golden State Warriors és a Houston Rockets egy győzelemre került a továbbjutástól, valamint az egymás elleni főcsoport-döntőtől az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában. A vasárnapi játéknapon az elődöntős párharcok negyedik felvonásán a Golden State és a Houston is vendégként győzte le a New Orleans Pelicans, valamint a Utah Jazz gárdáját.

A Utah-Houston mérkőzés egyik érdekessége egy amúgy elhamarkodott védekezés volt. Donovan Mitchell, a Jazz újonca akarta blokkolni Clint Capelát, a Houston centerét, utóbbi azonban nem első szándkból tette fel a labdát. Mitchell így végül átugrotta ellenfelét, ami azért elég nagy szó, 18 centiméter különbség van kettejük között, Mitchell 190 centiméter magas, Capela 208.

House of Highlights (@houseofhighlights) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2018, időpont: 5:22 (PDT időzóna szerint)

Eredmények – NBA-rájátszás, főcsoport-elődöntő, Nyugat

Utah Jazz-Houston Rockets 87-100
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-1, a Houston javára.

New Orleans Pelicans-Golden State Warriors 92-118
A párharc állása: 3-1, a Golden State javára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik