A hétfőivel ellentétben a keddi versenynap kiválóan kezdődött magyar szempontból az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon. A kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában szereplő Lám Bálint magabiztos győzelmet aratott a vigaszágon,
A Budapest Honvéd nehézsúlyújának hétfői napja rövidre sikerült, a tavalyi Eb-döntő visszavágójának beillő meccsen ugyanis villámgyorsan kikapott a címvédő Riza Kayaalptól.
Lám hétfőn úgy nyilatkozott, hogy amíg Kayaalp ellen ő volt az esélytelenebb, kedden olyan ellenfelekkel találkozhat majd, akikkel szemben neki lesznek jobb esélyei, azaz ha nem ront, akkor odaérhet a dobogóra.
Az első mérkőzésén a papírformát sikerült igazolnia. A fehérorosz Georgij Csugosvili egyszerűen képtelen volt mit kezdeni vele, állásból egyértelműen Lám volt az erősebb, aki két intéssel és egy kitolással sima, 3-0-s győzelmet aratott.
Kedden még hat magyar lép szőnyegre: a 77 kilogrammos Lőrincz Tamás a vigaszágon érdekelt, míg Torba Erik (60 kg), Kozák István (67 kg), Korpási Bálint (72 kg), Szabó László (82 kg) és Kiss Balázs (97 kg) most kezdi meg szereplését.