Sport

Michelisz Norbert újra dobogón végzett Mogyoródon

Michelisz Norbert másodikként ért célba a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi versenyhétvégéjének utolsó, vasárnapi második futamán a Hungaroringen, ahol csapattársa, az összetettben vezető Gabriele Tarquini nyerte a kétnapos esemény főversenyét.

A 33 éves magyar pilóta a szombati naphoz hasonlóan vasárnap is utolérhetetlen volt az időmérő edzésen, így a hétvége harmadik futamát szintén az első helyről kezdte meg, a rajtnál azonban Tarquini jobban reagált, Michelisz pedig az első kanyarig elveszítette a vezető pozíciót. A hazai közönség előtt szereplő versenyző hiába volt gyorsabb márkatársánál, a csapat vezetése rádión arra kérte, hogy ne támadja Tarquinit.

A versenyt a hatodik körben csaknem 15 percre leállították, mert a Hungaroringen eleredt az eső, amely aztán szinte azonnal el is állt, így a szünet után folytatódhatott a körözés.

Tarquini és Michelisz az újraindítást követően elszáguldott a mezőnytől, és magabiztosan aratott kettős győzelmet a Hyundai BRC színeiben. A harmadik pozícióban a szintén Hyundai-jal versenyző, négyszeres túraautós világbajnok, francia Yvan Muller végzett.

A hétvége második, vasárnapi első futamán másodikként célba érő, szabadkártyával rajthoz álló Nagy Dániel (Hyundai) ezúttal hatodik lett, Nagy Norbert (Seat Cupra) a 11., Tassi Attila (Honda) pedig a 17. helyen zárt. Szabó Zsolt Dávid (Seat Cupra) ezt a versenyt nem tudta befejezni.

A WTRC összetett pontversenyét két forduló, vagyis hat futam után Tarquini vezeti, Michelisz a mogyoródi második, harmadik és hatodik helyének köszönhetően a negyedik pozícióba jött fel. A sorozat következő állomása a Nürburgring lesz két hét múlva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik