A magyar jégkorong válogatott 3-2-re legyőzte Lengyelországot, ezzel egyrészt elmozdult az utolsó, hatodik helyről, ledobtuk magunkról a kiesés rémét, egyúttal példaértékű munkával, hajtással elértük, hogy még mindig nyitott számára a harc a feljutást illetően.
Mondjuk ez utóbbihoz nem kis szerencse is kell, de ettől még tény. Ahogy az is, hogy kemény, alázatos, de hullámzó játékkal végül behúztuk a ki-ki meccset.
A magyar csapat pazarul kezdett, az első percben Sebők Balázs szerezte meg a vezetést, majd a tizedikben Benk András gólja után már 2-0 állt az eredményjelzőn. Állva hagytuk a lengyeleket.
A második harmadban fordult a kocka, kicsit mi maradtunk bent az öltözőben, amit ki is használtak a vendégek és 20 perc alatt egalizálta.
Az utolsó harmadban, mintha az elsőt ismételtük volna, csak ezúttal Hári lőtt gólt 50 másodperccel a kezdést követően. A magyar csapat önfeláldozó játékkal behúzta a meccset.
Hári János a meccs után úgy értékelt, hogy a nyomást jól bírták.
Az első harmadban jól játszottunk, a lengyel gól után azonban bepánikoltunk kicsit, az első harmadban nagyobb arányú is lehetett volna a vezetés, mert a lengyelek rossz napot fogtak ki
– fogalmazott a harmadik magyar gól szerzője.
A második harmadot kicsit elaludtuk, ráültünk az előnyre, nem kellett volna. De miután a harmadik gólt megszereztük, szerencsére végig tudtuk vinni az előnyt. Most kicsit rápihenünk aztán edzünk egyet és úgy jövünk ki a britek ellen, hogy mindenképp nyerni kell, mert még bármi lehet
– ezt már Sebők, az első gólszerző mondta és igaza van.
Olyannyira nincs nagy különbség a csapatok között, hogy senki nem mehet biztosra a másik ellen. Itt még bármi lehet. Ami biztos, nekünk nyernünk kell.
