Sport

Csernoviczki Éva: káprázatos siker

Csernoviczki Éva (csernoviczki éva, )
Csernoviczki Éva (csernoviczki éva, )

A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva ezüstérmet nyert a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján, ezzel sorozatban 11. Eb-jén állhatott dobogóra. Mérlege két arany-, öt ezüst- és négy bronzérem.

Ez a sorozat óriási teljesítmény egy olyan sportágban, amelyet az egész világ űz.

Az olimpiai harmadik helyezett tatabányai dzsúdós a döntőben az orosz Irina Dolgovától kapott ki, akivel szemben alulmaradt korábbi egyetlen meccsükön, a 2015-ös bakui kontinensviadalon is. A csütörtöki meccsen a 22 éves ellenfél – aki tavaly második lett a varsói Eb-n – 1 perc 18 másodperc elteltével horogdobásra vazaarit kapott.

Bár még bőven volt idő hátra, a 31 éves magyar versenyző nem talált fogást riválisán, így be kellett érnie a második hellyel.

A világbajnoki harmadik Karakas Hedvig 57 kilóban a vigaszágon elsőként a súlycsoport talán legnagyobb sztárjával, a 32 éves Telma Monteiróval csapott össze. A portugál klasszis olimpiáról és vb-ről is rendelkezik ezüstéremmel, Eb-n pedig ötször diadalmaskodott. Mellette szólt az is, hogy eddigi hét mérkőzésükből hatszor legyőzte a Honvéd versenyzőjét. A nyolcadik meccs jó ideig értékelhető akció nélkül telt, mígnem Monteiro 42 másodperccel a vége előtt egy bokasöprésre ippont kapott, így Karakas hetedik lett.

A kecskeméti Szabó Csaba a 60 kilósok között a vigaszágon a brit Ashely McKenzie-vel került szembe, aki szerzett már bronzérmet Európa-bajnokságon. Első összecsapásuk másfél percig tartott, amikor az ellenfél egy támasztott válldobásra ippont kapott, és nyert. Az U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes Szabó hetedikként zárt.

A junior Európa-bajnok Rupp Réka versenyző ellenfele a harmadik helyért kiírt meccsen Evelyne Tschopp volt, akivel még nem találkozott előzőleg. A tavalyi, varsói Eb-n bronzérmes svájci 22 másodperc elteltével egy hátsó gánccsal földre vitte a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványát, és ipponnal nyert. A 21 éves Pupp így ötödikként zárt, akárcsak 2016-ban a kazanyi Eb-n, még 48 kilósként.

Pénteken magyar részről Gercsák Szabina (70 kg) és Csoknyai László (81) lép tatamira Tel-Avivban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik