Sport

Csodára készül a magyar birkózó

A magyar birkózó-válogatott tagjai hamarosan megkezdik a küzdelmeket az Eb-n, de számukra az év versenye az októberi világbajnokság lesz, amelyet Budapest rendez meg. Kiss Balázs készül is a csodára: a 97 kilogrammos kötöttfogású világbajnok hazai rendezésű vb-n már szerzett érmet, ezt idén is megismételné.

Én részese akarok lenni a csodának, és az akkori eredménnyel is megelégednék

– jegyezte meg Kiss Balázs, aki beszélt az április 30-án kezdődő oroszországi Európa-bajnokságról is:

„Remek lehetőség arra, hogy az új szabályokat világversenyen tesztelhessük. Többek között a súlycsoportokat határozták meg másképp, és újdonság az is, hogy a mérlegelés az adott versenynap van” – tette hozzá Kiss.

Lőrincz Tamás a sportág szempontjából kulcsfontosságúnak tartja az őszi budapesti világbajnokságot. „Persze ilyenkor minden birkózó a saját felkészülésére koncentrál, és megpróbál majd mindent megtenni a sikerért, de ne feledjük el, hogy ennek a sportágnak a hazai jövőjéért is felelősek vagyunk. Most a figyelem középpontjába kerül a birkózás. Sok szurkolóra, érdeklődőre számítunk, és felemelő érzés ebben a tudatban készülni” – mondta az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar birkózó.

A szabadfogásúak már Vlagyikavkazból jelentkeztek. Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, ezzel az Eb-vel új időszámítás kezdődik a sportágban.

Bevezették a verseny napján végrehajtandó mérlegelést. Ilyen utoljára harminc éve volt. A cél az, hogy az európai mezőnyt alaposan feltérképezzük. Ezen a héten még csúcsterhelést kapnak a srácok, majd elutazunk a kontinensbajnokság helyszínére, Kaszpijszkba

– mondta Gulyás István.

A magyar birkózó válogatott huszonegy fővel vesz részt az április 30-án kezdődő Európa-bajnokságon. A kaszpijszki kontinensbajnokságon a kötöttfogású mezőnyben kilenc, a szabadfogásban hét magyar indul, míg a nőknél öt birkózóért szoríthatunk.

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.

A magyar Eb-csapat

kötöttfogás: Torba Erik (Honvéd, 60 kg), Krasznai Máté (Honvéd, 63), Kozák István (Cegléd, 67), Korpási Bálint (BVSC, 72), Lőrincz Tamás (Honvéd, 77), Szabó László (Újpest, 82), Lőrincz Viktor (Honvéd, 87), Kiss Balázs (BVSC, 97), Lám Bálint (Honvéd, 130)

szabadfogás: Molnár József (KTE, 61 kg), Asarin Roman (ESMTK, 65), Lukács Norbert (Honvéd, 70), Gulyás Zsombor (Pénzügyőr, 74), Nagy Mihály (Sziget SC, 79), Veréb István (Haladás, 86), Olejnik Pavlo (97)

nők: Dénes Mercédesz (Érd, 53 kg), Galambos Ramóna (PEAC, 55), Barka Emese (Csepel, 57), Sleisz Gabriella (ESMTK, 65), Németh Zsanett (Újpest, 76)

Fotó: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik