Sport

Keszthelyi Vivien először tesztelte az 500 lóerős Audit

Múlt héten jelentették be, hogy Keszthelyi Vivien szintet lépve a következő szezonban a GT-kategóriájú Audi R8 LMS Cupban versenyez majd. A 17 éves magyar pilóta budapesti sajtótájékoztatóról rögtön a németországi Oscherslebenbe utazott, ahol a helyi média előtt is bemutatkozott, ezt követően pedig először tesztelhette közel 500 lóerős gépét.

Leírhatatlan érzés. Teljesen más, mint az elsőkerék-meghajtású versenyautók, ezzel most egy újabb hosszú tanulási folyamat veszi kezdetét. Tavaly, a TT Cup alatt teszttilalom volt érvényben, ezért akkor egy GT3-as autót próbálhattam ki. Már akkor eldőlt, hogy hátsókerék-meghajtású versenyautóval folytatom ettől az évtől

– mondta Keszthelyi Vivien, aki a folyamatos tanulás és tapasztalatszerzés mellett ebben a szezonban is fejlődése szempontjából a lehető legkeményebb próbatételt kapta feladatul.

A fiatal pilóta hozzátette, sem az Audi Sport Racing Academy, sem csapata nem helyez rá nyomást, ami rendkívül sokat számít a tanulás szempontjából, mindemellett a sorozat biztosítja számára, hogy nemzetközi mezőnyben azonos technikai feltételek mellett tapasztalja meg a nagyobb, gyorsabb és keményebb túraautózás csatáit.

Az első teszt nagyon pozitív volt, ugyanakkor arra mindenképpen figyelnem kell, hogy ezek az autók már sokkal érzékenyebbek, jobban reagálnak az apróbb dolgokra, koccanásokra is. Az elsőkerék-meghajtású autókban tapasztaltakhoz képes a nagyobb lóerőhöz jóval kisebb leszorító erő társul, emiatt például, ha egy kanyarba akár csak két kilométerrel gyorsabban megyek be, rögtön túlkormányzott lesz az autó. Nagyon kis szenzitív gép!

– árult el néhány kulisszatitkot Keszthelyi Vivien, aki a világ legfiatalabb női pilótájaként indul majd GT-sorozatban.

A „GT” rövidítés a Grand Touring, azaz a nagy túraautó elnevezést takarja, azaz az elsőkerék-meghajtású társaiknál, a TCR-kategóriájú Audi TT Cup-ban és hasonló sorozatokban – melyekben Vivien az előző két esztendőben, s amivel már 15 évesen bajnoki címet szerzett – használt versenygépekhez képest nagyobb a nyomaték, a hengerűrtartalom, egyben gyorsabb, erősebb az autó. Ezzel együtt a legfontosabb, hogy ezek a gépek már hátsókerék-meghajtásúak, s jóval bonyolultabb magasabb műszaki tartalommal rendelkeznek, drágább technikai megoldásokat tartalmaznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik