Sport

32 évesen megkapta élete lehetőséget a kosaras, imádták a nézők

A címvédő Golden State Warriors súlyos vereséget szenvedett a Utah Jazz otthonában az NBA legutóbbi játéknapján. A hazaiaknál Donovan Mitchell 22, míg Derrick Favors 16 ponttal vette ki a részét a 40 pontos győzelemből.

A mérkőzésen végig érződött, hogy csak a Jazznek fontos igazán,

mivel a Warriors már biztosan a második helyen végez a Nyugati főcsoportban, míg a Utah nagy versenyt vív a minél jobb kiemelésért. Nyugaton az éllovas Houston és a második Warriors mögött óriási a tülekedés.

Jelenleg, egy játéknappal az alapszakasz vége előtt a Jazz a harmadik, de megegyező a mérlege (47 győzelem/33 vereség) a Portlandével, és csupán eggyel jobb mint a New Orleansé, a San Antonióé és az Oklahoma Cityé.

A Houston a rájátszásról sorozatban immár ötödik szezonban lemaradó Los Angeles Lakers vendége volt és hat ponttal nyert. A meccsnek tétje nem volt, ám egy hazai játékos miatt mégis kiemelt figyelmet kapott. A Lakersben ugyanis pályára lépett Andre Ingram, akit a találkozó előtt nem sokkal igazoltak le az utolsó két alapszakasz-mérkőzésére farmcsapattól.

Ingram 32 évesen kapta meg a lehetőséget, hogy bemutatkozzon az NBA-ben, azok után, hogy tíz évet szerepelt a tartalék bajnokságban, az úgynevezett G ligában,

és ott a sorozat történetének legtöbb hárompontosát szerezte.

A felnőtt karrierje során távolról közel 50 százalékos hatékonysággal célzó kosaras tökéletesen élt a lehetőséggel, a Houston ellen ötből négy hárompontos kísérletét bedobta,

és végül 19 ponttal, három blokkolással, három lepattanóval és egy labdaszerzéssel zárt.

A Los Angeles-i nézők pedig nem egyszer felállva éltették a találkozón, és az MVP, MVP rigmussal éltették.

Keleten a szezon végére megtáltosodó Philadelphia 76ers sorozatban 15. győzelmét aratta kedden. Ezúttal nyolc ponttal nyert az Atlanta vendégeként, és nagyon közel került ahhoz, hogy megszerezze a konferencia harmadik kiemelési helyét a rájátszásra. A 76ers jelenleg egy győzelemmel áll jobban a tavalyi döntős Cleveland Cavaliersnél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik