Sport

Ott vagyunk jók, ahol nem kell sok pénz

A Veszprém és a Szeged kézilabdázóinak BL-búcsúja kapcsán megvizsgáltuk a magyar csapatok külhoni szereplését, főként arra fókuszálva, hogy mely sportágakban milyen szintű a konkurencia, illetve mekkora anyagi ráfordítás szükséges a nemzetközi sikerhez.

Kézilabda

férfi kézilabdacsapataink nyolcaddöntős buktája főleg annak fényében kellemetlen, hogy a Veszprém sorozatban négyszer jutott be a négy közé, a Szegednél is a negyeddöntőről álmodtak, aztán kizuhantak a tizenhat között. Különösképp a Telekom kiesése a fájó, hiszen ezt a csapatot kimondottan azért rakták össze – szakmailag és anyagilag is –, hogy BL-t nyerjen. A gárda költségvetése 10 millió euró feletti. Ezzel sportágában a világon a TOP 3-ban van, de a magyarországi sportot támogató adórendszer miatt nem nagy kockázat kijelenteni, hogy inkább a kettőben.

Futballhasonlattal élve a Real Madrid, Manchester United szintjén vannak, simán állják a versenyt a Kiellel, vagy éppen a Barcelonával, sőt, a nettó bérkifizetés terén még a PSG-t is verik.

Kézilabda Final Four: Bakony az én Párizsom
Egyöntetű állítások szerint a PSG a leggazdagabb kézilabdaklub a világon. Pedig dehogy. Íme a bizonyíték, hogy a Veszprém pénzügyileg veri a PSG-t.

Eközben a magyar kirakatcsapatot a nyolcaddöntőben búcsúztató dán Skjern a 2015–2016-os szezonban 1.6 millió euróból gazdálkodott, de a most futó idényben is maximum csak a fele volt a költségvetése, mint a Veszprémnek. Persze ettől szép a sport, hogy a kevésbé tehetős is legyőzheti a gazdagot. 2012 előtt még mi voltunk a szegények. Ezért tapsoltak állva Veszprémben egy-egy BL-negyeddöntős sikernek, ezért fáj most nagyságrendekkel jobban, hogy mi jártunk pórul.

Kézilabda TOP-klubok vs. magyar elit költségvetése euróban:

Férfiak
Vardar Szkopje 10
Telekom Veszprém 10,5
PSG 17,4
Nők
Győr 4,3
Vardar Szkopje (2. helyezett) 4,5

Ám azt is látni kell, a férfimezőnyben sokkal kiegyensúlyozottabb, szélesebb és keményebb az ellenállás, ezért a nőkhöz képest komolyabb összeget emészt fel a nagy siker. A férfi kézilabdában legalább 8-10 csapat esélyes a négyes döntőre, míg a nőknél 5-6. Viszonylag alacsony oddsszal lehet fogadni arra minden évben , hogy a Győr és a Vardar final fouros lesz.

A nemek közti különbségről még árulkodóbb adat, hogy második számú férficsapatunk, a nyolc, vagy a tizenhat közé rendszeresen bekerülő, a négyes döntőről viszont csak álmodó Pick Szeged költségvetése majd’ egymillió euróval több (5,3), mint a női BL legmagasabb büdzséjéből gazdálkodó Vardar Szkopjéé (4,5), vagy éppen a Győré. Ezért lehet az, hogy a feltőkésített magyar női kézilabda NB I úgy vonzza a világsztár edzőket és játékosokat, mint légypapír a legyet.

Egyértelmű a kép: ami női fronton a világ legerősebb bajnokságához, BL-aranyhoz elég, az a férfiaknál két kirakatcsapathoz, de a BL-negyeddöntőhöz sem mindig.

Kosárlabda

Kosárlabda, nemzetközi vs. magyar elit

költségvetése euróban:

Férfiak
Fenerbache 23
Szolnok 2,5
Nők
Dinamo Kurszk 2,7
Sopron 0,96

Igaz ez más sportágakra is. Amíg kosárlabdában az Euroligában több európai nemzet együttese vív késhegyre menő csatát a férfiaknál, a nőknél egyértelműbb a helyzet; ott török és orosz uralom van. Ezért is az extra bravúr kategória, amikor a Sopron búcsúztatja a jobb erőkből álló és nagyságrendekkel nagyobb költségvetésből gazdálkodó Fenerbahcét és bejut a Fina Fourba.

A kosárlabdaklubok költségvetésében még jelentősebb a nemek közti differencia, de ott már a hazai és a nemzetközi piac között is markánsan nyílik az olló. A női Euroliga címvédője, az orosz Dinamo Kurszk kicsit több pénzből gazdálkodik, mint a magyar férfibajnok Szolnok, amely távol áll az csúcskategóriától, az Euroligától.

Az ágról szakadt szegény ember nekimegy a multimilliárdosoknak
Az Euroliga négyesdöntőjébe jutó Sopron jóval erősebb anyagi háttérrel rendelkező klubok ellen mutathatja meg, mi a magyar virtus.

Vízilabda

Az előző sportágakhoz képest a vízilabda totál amatőr képet fest. Nemzetközi értelemben mindenképp. Mind költségvetésében, mint pedig nézőszámában messze elmarad a többi labdajátéktól, így nem lehet azon csodálkozni, hogy a női kézilabdához hasonlóan az OB I-es férfi bajnoksága jelenleg a világ legerősebb ligája.

Ahol kisebb a tömegsport háttér, ahol kevesebb a néző, a piaci alapú bevétel európai szinten, ott könnyebb  a világszintet elérni. A szocialista sportpolitika épp erre, az elmúlt nyolcvan évben mit sem változó felismerésre épült.

Vízilabda nemzetközi vs. magyar elit

költségvetése euróban:

Férfiak
Szolnok 2,2
Recco 4
Nők
Sabadell 0,58
UVSE 0,35

Vízilabdában a világ legjobb bajnoksága jelzőt relatív kis pénzből el lehet érni. Nőknél még enyhébb az ellenállás, ahol a Sabadell sorozatban öt négyes döntőnél jár, a Kirisi négynél, míg az Olympiakosz és az UVSE négyből háromnál. Ennél még a férfi vízilabdában is több a variációs lehetőség, ahol a hatos döntőre legalább 9 csapat pályázik.

Érdekes adat az is, hogy a spanyol Sabadellnél a férfi és a női gárdára összesen egymillió eurót költ. A lányok Európa (egyik) legjobb csapatával rendelkeznek, ők az eredményesebbek, ezért az ő büdzséjük a magasabb. Harminc százalékkal többet költhetnek, mint a fiúké. A férfiakra mintegy 400 ezer euró jut, a nőkre 600 ezer. Mindez arra elég, hogy a fiúcsapat ott van a BL tizenhatos főtábláján, de esélye sincs a nyolcas döntőre. A múlt hétvégén hazai pályán kapott ki 15–7-re az Egertől. Ez pedig szinte tökéletesen mutatja az anyagi erő jelentőségét, mivel az Eger bő kétszer annyi pénzből gazdálkodik.

Labdarúgás

Labdarúgás BL-győztes vs. magyar bajnok

költségvetése euróban:

Férfiak
Real Madrid 690,3
Bp. Honvéd 4,37
Nők
Lyon 8
MTK 0,1

A futball külön liga, ez nyilvánvaló. A legnagyobb tömeget megmozgató sport mind aktív labdarúgók, mind pedig a nézők, a potenciális vásárlók számát tekintve. Nem is lehet azon csodálkozni, hogy a fent felsorolt számoknál nagyságrendekkel nagyobb összegekről beszélhetünk Európa, illetve a világ élvonalába tartozó klubok esetében, míg a magyar futball e téren fényévekre van az elittől.

A Real Madrid költségvetése több mint tízszer akkora, mint a további kilenc európai bajnokság élcsapatáé összesen, míg 86-szorosa annak, mint amennyit a legjobb női focicsapat, a Lyon költ. És ez a Lyon az, amely kétszer annyi pénzből gazdálkodik, mint amennyiből Magyarországon a Honvéd meglepetésre 2016–2017-ben bajnoki címet tudott nyerni. De ha az NB I leggazdagabb klubjait, a Videoton, FTC párost vesszük, akkor is több mint 48-szoros a különbség a Real javára: ez pedig be is árazza a magyar futball európai kupasikereinek lehetőségét.

Összegzés

A magyar bajnokok költségvetési sorrendje:

Veszprém férfi kézilabda 10,5
Honvéd férfi labdarúgás 4,37
Győr női kézilabda 4,3
Szolnok férfi kosárlabda 2,5
Szolnok férfi vízilabda 2,2
Sopron női kosárlabda 0,96
Békéscsaba női röplabda 0,38
UVSE női vízilabda 0,35
Kaposvár férfi röplabda 0,19
MTK női labdarúgás 0,1

A 2017-es BL-győztesek gazdasági erősorrendje:

Real Madrid férfi labdarúgás 690,3
Fenerbahce férfi kosárlabda 23
Vardar Szkopje férfi kézilabda 10
Vakifbank Istanbul női röpabda 8,5
Lyon női labdarúgás 8
Zenit Kazan férfi röplabda 5
Győr női kézilabda 4,3
Dynamo Kurszk női kosárlabda 2,7
Szolnok férfi vízilabda 2,2
Sabadell női vízilabda 0,58

Akárhonnan is nézzük, a nemzetközi szinthez érdemesebb a női sportágakba fektetni. Az általunk vizsgált négy kiemelt csapatjáték mindegyikére igaz, hogy a nőknél jóval kevesebb pénzből érthető el a sikeres nemzetközi kupaszereplés, és a vízilabdát leszámítva, a kisebb költségvetés ellenére is jobban teljesítenek a lányok.

Kijelenthetjük, hogy a magyar klubcsapatok jelenleg női fronton azért sikeresebbek, mert jóval kisebb a nemzetközi elit eléréséhez szükséges forrás és a magyar kormány sportpolitikája által biztosított lehetőségek közti különbség.

Ezért lehet az is, hogy a férfiaknál 2018-ban csak a legkisebb nemzetközi élmezőnnyel rendelkező, nemzetközi szinten összességében amatőr sportnak számító vízilabdában lesz csapatunk a végjátékban.

Kézilabdában – reméljük csak ideiglenesen, de hátrébb rangsorolódtunk, míg a kosárlabda európai élmezőnye már az elérhetetlen, a labdarúgás pedig az álom kategória.

Utóbbinál ott tartunk, némi túlzással magyar csapatot még „nézőként sem engednek be ” a nagyok játékterére. Piacgazdasági helyzetünket ismerve ez így is marad.

Ugyanakkor a nőknél a Sopron kosárcsapata, az UVSE vízilabda-együttese, s várhatóan a Győr kézilabdázói révén is érdekeltek leszünk az európai topligák négyes döntőjében. Mindez a kisebb konkurencia, a jelentősen kevesebb anyagi befektetés ellenére mindenképpen megsüvegelendő. Csak a Veszprém búcsúja ne fájna annyira.

(A költségvetéseket illetően a sportbiznisz.blog.hu cikkeit vettük alapul, illetve a saját információink alapján állítottuk össze a listát, az összeget millió euróban értendők.)

Négy csúcssiker

Megvizsgáltuk, hogy a mostani, illetve a legutóbbi öt idényben meddig jutott az éppen aktuális magyar bajnok a nemzetközi porondon, amelyet az alábbiakban böngészhetnek végig. Ami a legrangosabb sorozatokat illeti, fél évtized alatt a Győr nyert három BL-t, míg Szolnok egyet, míg további tizenhárom szereplést jegyezhetünk fel az adott sportág első számú kupasorozatának végső fázisában.

 

KÉZILABDA – BAJNOKOK LIGÁJA

Férfiak
2017–2018 – Veszprém, Szeged – nyolcaddöntő
2016–2017 – Veszprém – négyes döntő (3. hely)
2015–2016 – Veszprém – négyes döntő (2. hely)
2014–2015 – Veszprém – négyes döntő (2. hely)
2013–2014 – Veszprém – négyes döntő (4. hely)
2012–2013 – Veszprém – negyeddöntő

Nők
2017–2018 – A Győr és az FTC is negyeddöntős, a négyes döntőre május 12–13-án Budapesten kerül sor
2016–2017 – Győr – négyes döntő (1. hely)
2015–2016 – Győr – négyes döntő (2. hely)
2014–2015 – Győr – negyeddöntő
2013–2014 – Győr – négyes döntő (1. hely)
2012–2013 – Győr – négyes döntő (1. hely)

KOSÁRLABDA

Ahogy a mostani, úgy az elmúlt öt szezonban sem szerepelt magyar klub a legrangosabb sorozatban, az Euroligában, így azt néztük meg, hogy az aktuális magyar bajnok, mire jutott a nemzetközi porondon a 2., 3. számú európai kupasorozatban.

Férfiak

2017–2018 – Alba Fehérvár – Bajnokok Ligája (2. számú sorozat) – 3. selejtezőkör
2016–2017 – Szolnok – Bajnokok Ligája (2.) – csoportkör (nem jutott a legjobb 24 közé és a 3. számú sorozatban, az Eurocupban sem folytathatta)
2015–2016 – Szolnok – Eurocup (2.) -legjobb 32
2014–2015 – Szolnok – Eurocup (2.) – csoportkör (nem jutott a legjobb 32 közé)
2013–2014 – Alba Fehérvár – Eurocup (2.) – nem jutott a legjobb 32 közé
2012–2013 – Szolnok – Eurochallange (3.) – legjobb 16

Nők

2017–2018 – Sopron – Euroliga (1.) négyes döntő (április 20–22., Sopron)
2016–2017 – Győr (a bajnok Sopron nem vállalta az Euroliga-indulást) – csoportkör (16 csapat)
2015–2016 – Sopron – Euroliga (1.) – csoportkör (16 csapat)
2014–2015 – Sopron – Eurocup (2. számú sorozat) – negyeddöntő
2013–2014 – Sopron – Euroliga – nyolcaddöntő
2012–2013 – Győr Euroliga – nyolcaddöntő

LABDARÚGÁS

Férfiak

2017–2018 – Honvéd – Bajnokok Ligája – selejtezőkör (0 megnyert párharc)
2016–2017 – FTC – Bajnokok Ligája – 2. selejtezőkör (0)
2015–2016 – Videoton – Bajnokok Ligája – 3. selejtezőkör (1)
2014–2015 – DVSC – Bajnokok Ligája – 3. selejtezőkör (1)
2013–2014 – Győr – Bajnokok Ligája –  2. selejtezőkör (0)
2012–2013 – DVSC – Bajnokok Ligája –  3. selejtezőkör (1)

Nők

2017–2018 – MTK – Bajnokok Ligája – Selejtező
2016–2017 – FTC – Bajnokok Ligája – Selejtező
2015–2016 – FTC – Bajnokok Ligája – Selejtező
2014–2015 – MTK – Bajnokok Ligája – legjobb 32
2013–2014 – MTK – Bajnokok Ligája – legjobb 32
2012–2013 – MTK – Bajnokok Ligája – legjobb 32

VÍZILABDA

Férfiak

2017–2018 – A címvédő Szolnok és az előző idényben negyedik Eger is ott lesz a nyolcas döntőben (június 7–9, Genova)
2016–2017 – Szolnok, Eger – Bajnokok Ligája – hatos döntő (1. hely – az Eger 4. lett)
2015–2016 – Szolnok, Eger – Bajnokok Ligája – hatos döntő (3. és 6. hely)
2014–2015 – Eger, Szolnok – Bajnokok Ligája – Hatos döntő (5. és 6. hely)
2013–2014 – Bajnokok Ligája -Eger – csoportkör
2012–2013 – Szeged – Bajnokok Ligája – negyeddöntő

Nők

2017–2018 – UVSE – Bajnokok Ligája – négyes döntő (április 20–21., Kirisi)
2016–2017 – UVSE, Dunaújváros – Bajnokok Ligája – negyeddöntő – a két csapat a LEN-kupa négyes döntőjében szerepelt, az UVSE első, a Dunaújváros harmadik lett
2015–2016 – UVSE – Bajnokok Ligája – négyes döntő (2. hely)
2014–2015 – UVSE – Bajnokok Ligája – négyes döntő (4. hely)
2013–2014 – Szentes, UVSE, Eger – Bajnokok Ligája – csoportkör
2012–2013 – Eger – Bajnokok Ligája – négyes döntő (4. hely)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik