Sport

A korábbi világelső már nagy falat volt Babos Tímeának

Babos Tímea kikapott a volt világelső Garbine Muguruzától a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás monterreyi női tenisztorna vasárnapi döntőjében.

A negyedik helyen kiemelt Babos kezdésként hozta adogatását, de ugyanígy tett Muguruza is, az ötödik gémig mindenki pontot csinált a saját adogatásából. Ezután lendületbe jött Babos, fogadójátékot nyert, majd az adogatása is pazar volt és miután a spanyol többször is rontott, a magyar teniszező hozta az első játszmát.

Nem állt le a második szettben sem Babos, lenullázta ellenfele adogatását, a sajátját pedig hozta, így ellépett 2:0-ra. Sajnos Muguruza összeszedte magát, hamar egyenlített, sőt fordítani is tudott és ezután már a magyar játékosnak kellett hajtania az egyenlítésért. Gigászi küzdelem alakult ki, ami végül a spanyol játékosnak sikerült jobban, így az övé lett a második játszma.

A mindent eldöntő harmadik szett öt megnyert adogatójátékkal indult, aztán a hatodik gémben Muguruza megtörte az addig kiválóan harcoló Babost, így igen hamar 5:2-re elhúzott a korábbi világelső. A magyar játékos edzői segítséget kért, de eddigre már késő volt. A spanyol 6:3-ra hozta a játszmát, ezzel pedig megnyerte a tornát.

Végeredmény – WTA-torna, Monterrey, döntő

Garbine Muguruza (spanyol, 1.)-Babos Tímea (4.) 3-6 6-4 6-3

Kiemelt fotó: KEVORK DJANSEZIAN / GETTY IMAGES / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik