Sport

Stollár Fanny: derűre ború

Stollár Fanny csütörtökön bravúros győzelemmel verte a hatodik helyen kiemelt brit Johanna Kontát az egyesült államokbeli Charlestonban zajló 735 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna második fordulójában. Győzelmének köszönhetően bejutott a torna nyolcaddöntőjébe, ahol Kiki Bertens  várt rá.

A tizenkettedikként rangsorolt holland ellen már nem ment olyan jól a játék. Stollár nem kezdett jól, második és harmadik adogatójátékát is elvesztette, így hamar jelentős hátrányba került.

Az első játszmában 5-2-es Bertens-vezetésnél a combján és bokáján is kötést viselő magyar lányt ápolni kellett, s 37 perc alatt a kevesebbet rontó riválisáé lett a nyitó felvonás.

A második szettben jobban tartotta magát a WTA-világranglistán 219. Stollár, egyszer bréklabdáig is eljutott, ám azt nem tudta kihasználni. Rögtön a következő szervajátékát elveszítette a magyar játékos, így a majd 200 hellyel előtte álló, 27. ellenfele hamarosan a továbbjutásért adogathatott. A hosszúra nyúlt utolsó játékban Stollár ugyan két meccslabdát hárított, volt négy bréklehetősége is, de végül búcsúzott a tornától.

WTA, Charlestonban (735 ezer dollár), nyolcaddöntő, eredmény:

Kiki Bertens (holland, 12.)-Stollár Fanny 6:2, 6:4
Kaszatkina (orosz, 3.)-Begu (román, 13.) 6:2, 6:1
Görges (német, 5.)-Oszaka (japán, 10.) 7:6 (7-4), 6:3
Sevastova (lett, 8.)-Barty (ausztrál, 9.) 6:3, 6:4
Keys (amerikai, 7.)-Giorgi (olasz) 6:4, 6:3
Pera (amerikai)-Errani (olasz) 6:3, 2:6, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik