Sport

A második félidőben leiskolázta a kéziválogatott az osztrákokat

24.hu
24.hu

2018. 04. 06. 21:59

Korábban a témában:

A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Ausztria csapatát a siófoki felkészülési torna pénteki nyitónapján.

Ez volt a tavaly nyáron kinevezett Ljubomir Vranjes hatodik mérkőzése és első győzelme magyar szövetségi kapitányként.

A svéd edző Császár Gáborra, Jamali Imanra, Győri Mátyásra, Faluvégi Rudolfra és Fekete Dávidra sérülés miatt nem számíthat a tornán.

A házigazda magyar együttes a hetedik percben vezetett először (3-2), és támadásban, illetve védekezésben is egyre hatékonyabban teljesített. Az osztrákok a THW Kiel irányítója, Nikola Bilyk vezérletével igyekeztek tartani magukat, de az izlandi Patrekur Jóhannesson szövetségi kapitánynak a 17. percben időt kellett kérnie, mert négygólos hátrányba került csapata (10-6).

A játék iramán és minőségén is érződött, hogy barátságos meccsről van szó, a magyarok megoldásain pedig látszott az összeszokottság hiánya.

Mivel Mikler Roland egyre jobban védett, a másik kapu előtt pedig a csereként beállt játékosok is eredményesek voltak,

a hazaiak három találattal vezettek a szünetben (14-11).

A második felvonást remekül kezdte Ausztria csapata, és hat perc alatt egyenlített (16-16), a folytatásban azonban ismét pontatlanabbá vált a játéka, így újra elhúztak a magyarok (20-17)

Juhász Ádám és Hornyák Péter vezérletével a 46. percben már öt gól volt az előny, ami a hajrában megduplázódott, részben Mikler újabb bravúrjainak köszönhetően.

A német Lemgo jobbátlövője, Bartók Donát háromszor volt eredményes a becserélése után, így a házigazda végül magabiztosan nyert.

A két csapat 48. alkalommal mérkőzött meg egymással, a magyarok 11 vereség és két döntetlen mellett immár 35-ször győztek.

A magyar szövetség honlapjának a lefújás után Vranjes szövetségi kapitány úgy fogalmazott, ezen a héten a védekezés gyakorlására helyezik a hangsúlyt, és a 22 kapott gól mutatja, hogy nem járnak rossz úton.

Ilyés Ferenc visszahívása egyértelműen jó döntésnek bizonyult. Több pozitívumot is láttam, több feladatot is sikerrel oldottunk meg. Vasárnap erősebb csapat, Brazília lesz az ellenfelünk, velük szemben még jobb teljesítményre lesz szükségünk”

– mondta a szakvezető.

Az osztrák válogatott szombaton 17 órától Brazíliával találkozik, vasárnap 14.30-tól pedig a magyar csapat játszik a dél-amerikaiakkal a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban.

eredmény, felkészülési torna:

Magyarország – Ausztria 33-22 (14-11)
a magyar gólszerzők: Hornyák 6, Bóka, Ancsin 4-4, Bartók, Juhász, Bodó 3-3, Lékai, Bánhidi, Ligetvári, Bohács 2-2, Országh, Balogh Zs. 1-1

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.