Sport

Visszatért a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya

Ismét a belga Jan de Brandtot nevezték ki a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitányának. A magyar szövetség (MRSZ) hivatalos honlapján tette közzé, hogy az 59 éves szakember veszi át a csapat irányítását.

De Brandt 2014 márciusa és 2016 decembere között már irányította a nemzeti csapatot, amellyel kétszer is kijutott az Európa-bajnokságra és 2015-ben megnyerte az Európa Ligát. Ezután családi okokra hivatkozva távozott.

Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya lehetek. Jól éreztem magam, amikor Magyarországon dolgoztam, nagyszerű eredményeket értünk el, és remélem, ugyanezt tesszük a jövőben is

– nyilatkozta de Brandt.

Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy az elnökség alaposan átgondolt döntést hozott, amikor a női szövetségi kapitányi poszt jelöltjei közül Jan de Brandtra voksolt, mert egyrészt sikeres volt a csapattal, másrészt nemzetközi szinten elismert szakemberről van szó.

A magyar női válogatott idén nyáron az Európa Liga arany divízió B csoportjában Horvátországgal, Franciaországgal és Finnországgal játszik, míg a jövő évi Európa-bajnokságnak társrendezőként már biztos résztvevője.

Kiemelt fotó: hunvolley.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik