Sport

Piros Zsombor kiesett a budapesti tenisztornán

A 2017-es junior Australian Open-győztes Piros Zsombornak (521.) Valkusz Mátéval (828.) ellentétben nem sikerült a bravúr, két szettben kikapott a világranglistán 173. észt Jürgen Zopp ellen a budapesti Hungarian Openen, kedden.

Valkusz Máté nála 726 hellyel előrébb rangsorolt franciát vert a Hungarian Open első fordulójában
A 19 éves játékos öldöklő küzdelemben verte a világranglistán 102. ellenfelét.

Az első szettben a két teniszező 2:3-ig fej-fej mellett ment, de akkor az észt játékos elvette Piros adogatását, és azt egészen 5:3-es vezetéséig meg is tartotta. Akkor viszont a 17 éves magyar teniszező rákapcsolt, és breakelt, igaz, utána azonnal elvesztette a saját szerva game-jét, így 6:4-gyel Zopp szerezte meg a vezetést.

A második szett végig kiegyenlített volt, az első breaklabdákhoz Piros Zsombor jutott 5:6-nál. Addig a játékosok nagyon magabiztosan hozták a szerváikat. Zopp vissza tudta verni a támadásokat, tie-breakben pedig behúzta a meccset.

A nyolcaddöntőben a belga Arthur de Greef (201.) ellen játszik majd.

A nap harmadik magyar versenyzője, Nagy Péter (526.) két sima szettben kapott ki a svéd Elias Ymertől (138.)

Eredmény, Hungarian Open, 1. forduló:

Jürgen Zopp (észt, 6.)-Piros Zsombor 6:4, 7:6 (7-4)
Valkusz Máté-Quentin Halys (francia, 3.) 6:7 (3-7), 6:1, 7:6 (7-4)
Elias Ymer (svéd, 4.)-Nagy Péter 6:3, 6:2
Auger-Aliassime (kanadai, 5.)-Rola (szlovén) 3:6, 7:5, 6:1
Kolar (cseh)-Setkic (bosnyák) 7:5, 5:7, 6:1
Pavlasek (cseh)-Gabasvili (orosz) 7:5, 6:2
De Greef (belga)-Jahn (német) 6:1, 6:3

Nem árt tudni, hogy hamarosan Babos Tímea is pályára lép hazai közönség előtt. Február 18-25. között került megrendezésre a 250 ezer dollár összdíjazású Hungarian Ladies Open WTA-verseny. Jegyek itt vásárolhatóak az eseményre.

Kiemelt kép: Magyar Tenisz Szövetség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik