Sport

Nora Mörköt Érdről pótolja a Győri Audi ETO

A Győri Audi ETO és az Érd bejelentette, hogy a két klub kapcsolatának köszönhetően azonnal megoldódik a súlyos sérülést szenvedő Nora Mörk pótlása, és a spanyol válogatott bal átlövője, Mireya Gonzalez Alvarez a Bajnokok Ligája címvédőjénél folytatja kölcsönben.

Ahogy a győriek fogalmaznak a hivatalos honlapjukon, a keresést nehezíthette volna, hogy „az EHF Bajnokok Ligája szabályzata alapján csak olyan sportolót lehetett igazolni, aki nem játszott tétmérkőzést klubcsapatában 2018. január 31-et követően.” Ez a feltétel a 26 éves spanyol játékos esetében teljesült, így nem volt akadálya az üzletnek.

A mai napon sikerült tárgyalnunk és meg is egyeznünk Mireya Gonzalez Alvarez kölcsönvételéről a szezon hátralévő részére. A játékos már ma csatlakozik hozzánk. Sajnos a BL-ben csak a negyeddöntőktől kezdve számíthatunk rá, de a bajnokságban a következő meccsen, a Debrecen elleni idegenbeli találkozón már pályára is léphet

nyilatkozta dr. Bartha Csaba a győriek elnöke. Az érintett átlövő szerint nagy megtiszteltetés, hogy az ő neve egyáltalán felmerült Győrben.

Ez egy nagy lehetőség számomra, mindent megteszek, hogy a szezonban a csapat segítségére legyek a célok elérésében

– mondta.

Mireya Gonzalez Alvarez 2015 óta játszik Érden.

Érdről érkezik átlövő GyőrbeNora Mörk Nykobing elleni BL mérkőzésen elszenvedett sérülését követően szükségessé vált…

Közzétette: Győri Audi ETO KC – 2018. február 6.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik