Sport

Risztov Éva: Azt hittem számítok, kiderült, hogy nem

risztov éva (risztov éva, )
risztov éva (risztov éva, )

Az új esztendőt erős mondatokkal kezdi Risztov Éva. Olimpiai bajnok úszónőnk hétfő este 22 órától Kadarkai Endre vendége lesz a Story4 Arckép című műsorában. A medencében és nyílt vízen is remek eredményeket elérő korábbi klasszis a műsorban kendőzetlenül vall pályafutásáról, annak végéről, és arról, mennyire furcsán viselkedett vele a magyar úszótársadalom.

Nagyon nagy tanulság az, hogy ha tartozol egy közeghez, abban a pillanatban, hogy azt mondod, vége, ezeknek az embereknek nem számítasz. Elengedik a kezedet – és ez most mindenkire vonatkozik, lentről fölfele, mármint a hierarchiára gondoltam. Ott állsz kint a nagyvilágban, hogy ja, nekem nincsenek barátaim, ja, nekem nincs semmim? Akkor azt hittem, hogy mindenkinek számítok… Kiderült, hogy nem. Nem kérdezik meg többet, hogy ettél-e, vagy egyébként mivel fogsz közlekedni… Arra sem készítenek föl, hogy valamihez minimálisan érts, hogy legyen bármiféle munkád

– fogalmaz Risztov a műsorban.

Ennek ellenére a bajnoknő örül, hogy 2005 végén, 19 évesen, amikor sokak meglepetésére egyik pillanatról a másikra abbahagyta a medencés pályafutását és négy évre “eltűnt” az uszodákból, ezeket a dolgokat megtapasztalta, átélte. Így azt követően, hogy 2009-ben nyílt vízen reaktiválta magát, és három év múlva Londonban magasabbra jutott, mint bárki is gondolta volna, majd 2016-ban végleg befejezte az úszást, a közeg viselkedése már se meglepetésként, se csalódásként, sokkal inkább felkészülten érte. (Fotó: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik