Sport

Két világcsúcs, történelmi atlétikai érem – az idei országos rekordok

Idén egészen elkényeztettek bennünket a magyar sportolók, már-már azt mondhatjuk, hogy sorra dőltek meg az országos csúcsok. A hazai rendezésű úszó-világbajnokság parádésan sikerült, de az atlétikai világbajnokságon is született sporttörténeti eredmény. Összeszedtünk néhány kimagasló rekordot a 2017-es évből.

Baji Balázs

Kezdjük rögtön a megkerülhetetlen sikertörténettel, Baji Balázzsal. A 110 méteres gátfutás magyar csillaga idén már háromszor futott országos csúcsot. Először június 5-én, Prágában 13.24-et, majd június 28-án, Ostravában 13.23-as időt ért el, végül július 4-én, Székesfehérváron 13.15-ös űridőt produkált. Arról is szó esett, hogy Baji lehet az első fehér futó, aki 13 másodperc alatti teljesítményt nyújthat és bár ez nem sikerült, az atlétikai vébén 13.28-cal bronzérmet szerzett, amellyel ő lett az első magyar érmes atlétikában, aki futásban dobogós helyen végzett.

A 28 éves, állatorvosként praktizáló békéscsabai sportoló a magyar atlétika 12. világbajnoki érmét szerezte, a mostanin az elsőt. Ő az első vébéérmes futónk, sőt, már az is bravúr, hogy döntőzött, mivel 5000 méternél rövidebb távon ezt megelőzően 1987-ben volt legutóbb magyar finalista.

Helebrandt Máté és Madarász Viktória

Maradjunk a londoni atlétikai világbajnokságnál, amelyen a magyar gyaloglósport legnagyobb sikerét érte el Helebrandt Máté, miután hatodik helyen végzett 50 kilométeres gyaloglásban. Az egyéni csúcsát tíz perccel, a 16 éves országos csúcsot pedig négy perccel tudta megdönteni az első világbajnokságán résztvevő magyar atléta. Érdekesség, hogy a nőknél szintén gyaloglásban született új országos rekord a vébén: 10 000 méteren Madarász Viktória 42:56.74 állított fel új csúcsot. Mi több, Madarász 20 kilométeren is rekorder lett, ezen a távon 1:30:05-ös országos csúccsal ért célba a 12. helyen.

Németh Nándor

Térjünk át az úszókra, ugyanis 2017-ben rendkívüli eredmények születtek a medencében. Az áprilisi országos bajnokságon a 17 éves Németh Nándor 100 gyorson szenzációs csúcsot produkált: 48.64-es idejével egy csapásra a világranglista 10. helyén, valamint a vb-válogatottban találta magát.

Molnár Flóra

Hasonlóan szenzációs volt júniusban Molnár Flóra, aki a római nemzetközi úszóverseny 50 pillangón parádézott. A 19 esztendős úszó 26.15 másodperccel negyedikként ért célba a szám döntőjében, amivel csaknem fél másodperccel megjavította az országos csúcsot – ezt Bordás Beatrix tartotta 26.43 másodperccel.

Budapesti vizes vb

A hazai rendezésű világbajnokságon dúskáltunk a sikerekben. A mindössze 17 esztendős Milák Kristóf 100 pillangón kétszer is junior világycsúcsot úszott az előfutamokon és ötödik helyen jutott középdöntőbe. Ezek után nemhogy visszaesett, javult a teljesítménye, szenzációs úszással, 50.62-re javítva a junior világcsúcsot ezüstérmet szerzett Milák.

Nem maradhat ki a rekordok halmozásából Hosszú Katinka sem, az Iron Lady fantasztikus volt a világbajnokságon. Kétszáz méter háton még úgy is megjavította saját országos csúcsát, hogy nem is ő nyerte a döntőt.

Megjavítottam az egyéni rekordomat, ami ugye országos csúcsot is jelent,pedig megmondom őszintén, nem voltam most annyira biztos a jó úszásban, hiszen csak a hetedik helyen jutottam a fináléba.

– mondta Hosszú, miután kiszállt a medencéből.

Az Iron Lady egyébként világbajnoki rekordot is úszott, nála gyorsabban még senki sem úszott 400 vegyesen a vébé történetében, 4:29,33-as idejével övé a vb-csúcs.

Parádés teljesítménnyel rukkolt elő a magyar 4×100 méteres férfi gyorsváltónk, egyrészt Kozma Dominik 48,26-ra javította az országos csúcsot, másrészt maga a váltó összesített ideje is az ország eddigi legjobbja. Kozma mellett Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd hozták idő a káprázatos 3:11,99-es időt, amivel világbajnoki bronzérmet szereztek. Ezután hangzott el az azóta elhíresült nyilatkozat arról, hogy mi minden van a magyar úszók gatyájában.

A magyar úszók összesen két arany-, öt ezüst- és 2 bronzéremmel zárták a világbajnokságot, ezzel kilencedik helyen végeztünk az éremtáblázaton.

Kozma, Milák, Lobanovszkij

Kozma Dominik országos csúccsal nyert aranyérmet az úszó világkupa-sorozat berlini állomásán augusztus elején 200 méter gyorson (1:43.03-as), míg Milák Kristóf szintén augusztusban a junior-vébén állított fel új honi rekordot 50 méter pillangón (23.72). A decemberi úszó-Európa-bajnokságon férfi 50 méter gyorson Lobanovszkij Maxim 21.18 másodperces országos csúcsot úszott a futamában,

Major Veronika

Térjünk át az úszásról a jóval kevesebb figyelmet kapó sportlövészetre. A 2017-es országos bajnokságon ugyanis Major Veronika beállította a világcsúcsot sportpisztolyban. A 30 pontlövészetben egyetlen kilencest lőtt, és a 30 gyorsból ötöt, így 594 körrel végzett a szeptemberi OB-n. A 20 éves versenyző ezzel két körrel javította meg a felnőtt és nyolccal a junior magyar csúcsot, eredménye pedig megegyezett az aktuális világcsúccsal!

Történelmi lovas siker

A díjugrató Világkupa 38 éves története során először, Magyarországon tenyésztett ló, Magyarországon felnőtt lovassal szerepelt: Timpex Bölcsész nyergében Ifj. Szabó Gábor jutott be a világ legjobbjai közé áprilisban. A vk nagydöntőjében ló és lovasa magabiztosan vette a 160 cm-es akadályokat, csak a hármas ugrás B és C eleménél hibáztak, amely a huszonegyedik helyet jelentette számukra. Ez minden idők második legjobb magyar teljesítménye, de Magyarországon tenyésztett és kiképzett ló most először tudta a döntő összes pályáját ilyen nagyszerűen teljesíteni.

Gyorskorcsolya

Végezetül pedig itt a gyorskorcsolya, amelyről már mi is megírtuk korábban, hogy szép reményeink lehetnek a pjongcsangi téli olimpián a sportágban. Nagy Konrád 500 és 5000 méteren is országos csúcsot ért el Kanadában: a 25 éves versenyző előbb 5000 méteren 6:37.26-tal döntötte meg saját rekordját, majd 500 méteren négy századot faragott saját csúcsából, 35.94-gyel ért célba. Nagy ezer méteren is beállította a legjobb magyar időt – szintén Kanadában, az olimpiai kvalifikációs világkupaversenyén – 1:08.78-cas idejével.

A hölgyeknél Kónya Zsófia 1000 méteren “csak” a negyeddöntőig jutott, de 1:29.185 perces idejével így is megdöntötte Bácskai Sára Luca országos csúcsát.

Fotó: AFP / Kirill Kudryavtsev

Ajánlott videó

Olvasói sztorik