Sport

Vízilabda: Kemény Dénesnek van egy ötlete arra, hogyan lepjük meg a világot

A Nemzeti Sport szerdai számában jelent meg egy interjú Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökével, aki 2017-et értékelte és két csúcspontot emelt ki: a hazai rendezésű Bajnokok Ligája Final Fourt, amit a Szolnok nyert és természetesen a budapesti vizes világbajnokságot, ahol a férfiválogatott ezüstérmes lett, a női pedig az ötödik.

Itt megjegyezte, hogy mindkét csapat csak egyszer kapott ki, de a lányok a lehető legrosszabkor. Ő az ezüstnek örül, de megérti, ha van olyan edző és játékos, aki nem.

Ami a magyar bajnokság jobbá tételét illeti, szerinte abba nem tud beleszólni a szövetség, hogyan csábítják ki a klubok a nézőket a lelátóra, de példát tudnak nekik mutatni, ahogy teszik is például a szövetség Facebook-oldalán. Szerinte sportágon belülről kellene fakadnia azoknak a kezdeményezéseknek, hogy akár az öt-nyolc gól különbségű mérkőzéseken is sokan legyenek, például azzal, hogy az utánpótláskorú játékosoknak is ki kellene járniuk a bajnokikra.

Nemrég ért véget a női kézilabda-világbajnokság, ahol rengeteg Magyarországon játszó légiós kapott szerepet, miközben a magyar csapat csak a 15. lett. Megkérdezték Kemény Dénest, hogy a vízilabdában nem probléma-e a sok légiós, mire azt mondta, neki nincsen problémája a légiósokkal, mert megdolgoznak a pénzükért és a fiatalok is tanulhatnak tőlük. A kettős állampolgárság kapcsán viszont várhatók változások.

Szerintem az a normális, hogy aki a magyar bajnokságban magyar játékosként van leigazolva, az ne lőjön nekünk gólt nyáron. Nem tartom magyarnak, akinek van egy útlevele, nyáron viszont Märcz Tamás vagy Bíró Attila csapata ellen eredményes. (…) Döntse el a pólós, merre hány méter. Azt nem várhatja el, hogy azért legyen helye valamelyik magyar csapatban jó anyagi körülmények között, mert lett egy magyar útlevele, nyáron meg Nagy Viktort mattolja

– mondta ezzel kapcsolatban a válogatott szövetségi kapitányként zsinórban három olimpiai bajnoki címhez segítő Kemény Dénes, aki szerint a honosítás már egy következő lépés lenne, de előbb az alapokat kellene tisztázni.

2018-ban a felnőtt válogatottaktól két Európa-bajnoki érmet vár, még akkor is, ha a magyar csapatoknál most jött el az ideje a fiatalításnak. Szerinte egyébként a Varga Dénes, Hosnyánszky Norbert kettősből (mindketten lemondták a válogatottságot – a szerk.) utóbbit lesz majd nehezebb pótolni a fiúknál.

A 2020-as tokiói olimpia kapcsán, ahová már csak 11 játékost nevezhetnek a kapitányok, egy ötlettel is előállt:

Szerintem azzal lephetnénk meg a világot, ha mindkét válogatottban lenne olyan mezőnyjátékos, akinek van kapusmúltja, vagy fordítva, kapus, aki elfogadható szinten tud játszani a mezőnyben. Az 1995-ös dunkerque-i junior-világbajnokságon egy kapussal szerepelt a Kemény Ferenc vezette magyar válogatott, és nyert. Nem fogok persze tanácsot adni a kapitányoknak, szurkolóként mondom ezt.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik